Már az előzetes is lelövi a film legnagyobb poénját: VALAKI, valószínűleg egy lélek vagy egy szellem nézőpontján keresztül követjük végig az egész sztorit. Aztán kiírják a rendező nevét: Steven Soderbergh, és tudjuk, hogy valami szokatlant, talán izgalmasat, de biztosan érdekes filmet kapunk, ha beülünk a moziba. Soderbergh hatalmas költségvetésű gigaprodukciókat és emberi méretű szerelemprojekteket készít felváltva.

Az Ocean's trilógia, az Oscar-díjas Traffic, az Erin Bronkovich vagy a Szex, hazugság, videó című filmek mind izgalmasak, de legalábbis egyedi nézőpontról tesznek tanúbizonyságot.

A Jelenlét egyetlen házban játszódik, és ami az első pillanatban feszít minket, hogy mi kik is vagyunk, kinek a nézőpontjából követjük az eseményeket, az válik a film vezérmotívumává, miközben megismerjük a beköltöző családot, annak problémáival, csomagjaival. Nem klasszikus értelemben vett horrorfilm, alig van benne ijesztgetés, de megértem a címkézők problémáját, akik leginkább mégis ebbe a műfajba tudják besorolni a Jelenlétet. Kevésbe jártas horrorfilm-nézők számára is ismerős toposzok bukkannak fel minden tizedik percben. Könnyen átbillenhetne a film a totális klisé kategóriájába, de Soderbergh végig a szürke sávban tart minket, újra és újra megszavazunk még öt perc bizalmat a filmnek.

Történet szempontjából a film legvégén jön nyilván a csavar, a válasz, hogy ki is az E/1. szellem. Ez az egy mozzanat, ami kifejezetten csalódást keltő. Beletettünk majdnem másfél órát a sztoriba, és a csúcspont úgy össze van csapva, hogy a katarzis totálisan elmarad. Észre sem vesszük és túl vagyunk a tetőponton, huss már csak egy kis lecsengetés és stáblista.

Ezzel együtt is egy nézésre érdemesnek tartom a filmet, csak ne várjunk többet tőle, mint ami: izgalmas stíluskísérlet. Vájtszeműek élvezkedhetnek a kamerakezelésen, vagy a világítás nehézségein, de igazi újdonságot nem hoz e téren sem a film. Ha a horror világába csak a kislábujjunkat mártanánk be, akkor tökéletes választás a Jelenlét.