A Ludwig Múzeum kiállítása Kepes György (1906-2001) és Frank J. Malina (1912-1981) eddig viszonylag ismeretlen életművének párhuzamos vonatkozásaival kívánja feltárni interdiszciplináris kezdeményezéseiket és eredményeiket illetve feltérképezni a művészet, a tudomány és a technológia kapcsolódási pontjait.

Kepes és Malina egyaránt kelet-európai gyökerekkel rendelkezett, és erősen hatottak rájuk a modernista elméletek. A Kassák Munka-köréből induló Kepes mint fotográfus, dizájner, oktató és elméletíró hosszú évekig dolgozott együtt Moholy-Nagy Lászlóval Európában, majd miután mindketten az Egyesült Államokba emigráltak, magukkal vitték és továbbgondolták a Bauhaus elméletét és gyakorlatát. Bár a cseh származású Malina fiatal korától kezdve mélyen érdekelődött a művészet iránt, mégis mérnöknek tanult, és már karrierje kezdetén elkötelezte magát a rakétatudomány kutatásai, kísérletei és gyakorlati újításai mellett. A California Institute of Technology egyetemen végezte tanulmányait, ahol szorosan együttműködött a rá nagy hatást gyakorló Kármán Tódorral, a rakéta technológia kiváló elméleti szakemberével.

A háború alatt addigi művészeti és tudományos eredményeiket a hadiipar szolgálatába állították, hogy újításaikkal segítsék az amerikai hadsereget. Kepes 1941-ben az általa továbbfejlesztett kamuflázs-elméletet ültette át a gyakorlatba, miközben Malina rakéta projekteken és hadifelszerelések kifejlesztésén dolgozott. 1945-ben többek között az ő közreműködésével készült el az USA legelső hordozórakétája, amely elérte a világűrt. A hadiiparhoz kötődő rakétakutatásból kiábrándulva Malina a negyvenes évek végén a UNESCO Tudományos Bizottságának élére került. Párizsba költözött, és főleg művészként tevékenykedett.

Malina és Kepes egyaránt arra törekedett, hogy oktatói tevékenységük valamint a művészetekről és a technológiáról szóló információk terjesztése révén egyesítse a társadalom- és természettudományokat. Kepes termékeny szerzőként számos könyvet írt, amelyeket tucatnyi nyelvre lefordítottak (pl. A látás nyelve, 1944). Széles tudományos tevékenységi köréhez tartozott az úttörő intézménynek számító, az MIT-hoz tartozó Center for Advanced Visual Studies létrehozása 1967-ben. Ezzel majdnem egyidőben Malina megalapította (1968-ban) a jelenleg az MIT kiadásában megjelenő Leonardo tudományos-művészeti folyóiratot.

A kiállítás nem annyira az életművek kronológiailag felépített koncepcióját tükrözi, mint inkább e két interdiszciplináris elme művészi tevékenységének, tudományos hatásköreinek és máig élő örökségének tematikus megközelítését nyújtja. Kepes György munkásságából fotogramjait és kinetikus műveit, többek között a Lángok kertje (1971) című kinetikus művet valamint az Izzó oszlopok (1973) című kinetikus konstrukciót állítjuk párhuzamba Malina hasonló alkotásaival. Kepes ezen munkái valamint festményei és fotói szoros összefüggésben értelmezendők érzékeléspszichológiával foglalkozó könyvbevezetőivel, írásaival és esszéivel illetve az optikai és kinetikus művészet törekvéseivel.

Malina alkotásaiból kinetikus műveket, az úgynevezett „lumidyne”, „polardyne”, vagy „reflectodyne” technikával készült alkotásokat, a köteles és rácsos képeket („wire-mesh pictures”, „grillage pictures”), valamint festményeket és rajzokat mutatunk be. Hangsúlyt fektetünk továbbá korai rakétakutatására, levelezésére, kordokumentumokra, a Leonardo folyóiratban megjelent, interdiszciplináris kulturális és művészeti vonatkozású írásaira.

A fény kreatív és dinamikus használata egész életében foglalkoztatta Kepest és Malinát. Ez jelenti művészetük közös elemét, és egyben a Fényjátékosok kiállítás összekötő elvét is.