Mától november 14-éig tart a 24. MittelCinemaFest, ahol nyolc kortárs olasz filmet és egy klasszikust nézhet meg a közönség a budapesti Puskin és Tabán moziban és a szegedi Belvárosi moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényét az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a rendező, Pif jelenlétében.
Nem is olyan rég ért véget az RTL Klub tehetségkutató műsora, melyben Wolf Kati csodálatos hangjával és rá jellemző közvetlen stílusával hétről hétre lopta be magát milliók szívébe.
A kétgyermekes anyuka már akkor megmutatta, bármikor át tud alakulni a színpadon dívaként tündöklő énekesnővé! Kati már elkezdett dolgozni önálló albumán, melynek első dalával hatalmas sikerrel debütált február 10-én. A dal zenéjét Rakonczai Viktor és Rácz Gergő szerezte, a szöveget az X-Faktor mentora, Geszti Péter írta, aki beváltotta Katinak egykor tett ígéretét! A dal születésének kulisszatitkairól Kati es a szerzők az RTL Klub Fókusz című műsorában beszéltek először, a dal ősbemutatójára pedig a Class FM Morning Show című műsorában került sor. Az azóta nem szűnő érdeklődés és gratulációk is azt bizonyítják, sláger született! A dal már 15 hazai rádióadón hallható, és ez a szám hétről hétre nő.
A dal online változatát az elmúlt 3 hétben már több mint 260 ezren látták a YouTube-on, de hamarosan elkészül a dalhoz forgatott videoklip is, melyet Kati a héten készített rajongók bevonásával.




















