©Az alcím: Enaiatollah Akbari igaz története. Csak pár évvel előbbről, csak egy kicsit keletebbről, Afganisztánból indul a történet és kiver a víz, ahogy olvasom. Persze, nem vagyok annyira tájékozatlan, hogy ne tudjam: embercsempészek hozzák-viszik például camionban, autóban embertelen, veszélyes és megalázó körülmények között a menekülteket.

Sőt, hát azt is tudom, hogy Magyarországon is vannak becsempészett külföldiek. Láttam tévében elfogott, letartóztatott embereket – és tudom, hogy egyre nagyobb a probléma Európában, mit csináljunk a menekültekkel? Csak még nem olvastam el egy regényt se erről a témáról eddig. Hát most megkapom a részleteket, és mellbevág. Mert azt még el tudtam képzelni, hogy fogja magát egy férfi – vagy a család – felszámolja és pénzzé teszi mindenét, s nekivág, de azt, hogy egy tízéves gyereket az anya átcsempésszen egy másik országba, otthagyja szinte szó nélkül és pénz nélkül egy szálláson, ahonnan már másnap el kell mennie….. Szóval mellbevág. Kamasz fiaim viszik magukkal a telefont, ha elmennek itthonról – és van mit hallgatniuk, ha véletlenül itthon hagyják avagy elfelejtik bekapcsolni. Ideges vagyok, mérges, hogy tehetik ezt velem? Ha valami történik velük, hogy tudom meg? Ideges vagyok, ha később érek haza, s a hűtőben fogyóban a kaja, vajon jól laknak-e? Sietek, hogy a ruhájuk tisztán a szekrényben legyen. Férjemmel ott vagyunk mellettük valóságban és képletesen, hogyha valami történik, segítsünk.

S akkor ott ez a történet, hogy a 10 éves fiút egy idegen országban otthagyja az anyja. És a gyerek nemcsak élve akar maradni, de tovább akar menni, nyugatabbra és tanulni, dolgozni és fedél alatt lakni, enni szeretne. Verések, megaláztatások, alkalmazkodások és akarat, szívós élniakarás – s Enaiat, úgy néz ki, célhoz ért. Torinóba él, megkapta a tartózkodási engedélyt, mint politikai menekült. Aztán mikor 8 év után a telefonvonal egyik végén ő, s a másik végén az anyja van, a következő „párbeszéd zajlik le”:
„Beleszóltam a kagylóba: Anya.
A vonal túlfelén semmi válasz.
Anya, mondtam újra.
A vonal túlsó végén csak egy sóhaj hallatszott, lágy volt, nedves és sós…
.. Csak akkor tudtam meg, hogy életben van, és talán csak akkor éreztem végre azt, hogy élek”

A könyv rövid, egyszerű, nincs benne dráma és retorika – és tartalmát tekintve döbbenetes. Móra Kincskereső kisködmönje és Móricz Árvácskája mellé nyugodtan odatehetjük. Sőt odaadhatjuk kamasz gyerekeinknek is, mert ez is a mai élet egy szelete, valóbb, mint a virtuális valóságban játszódó történetek. Nagyobb a valószínűsége, hogy Eniatokkal találkozunk, mint Anakinokkal.

Fabio Geda A tengerben élnek krokodilok, 2011
Athenaeum Kiadó, ISBN 978 963 293 128 9