Elkészült Herendi Gábor új karácsonyi vígjátékának hosszú előzetese és karakterplakátjai! A Karácsonyra megjövök közvetlen állami támogatás nélkül készült, a vígjátékban olyan színészek szerepelnek, mint Csányi Sándor, Lovas Rozi, Krausz Zara, Tóth Róza, Szijártó Anna, Szijártó Emma, Fehér Tibor, Csuja Imre, Mészáros Piroska, Hernádi Judit, Takács Nóra Diána, Herczeg Adrienn, Pálmai Anna, Török-Illyés Orsolya, Bányai Kelemen Barna, Pál András, de feltűnik benne Halász Judit, Janklovics Péter, Semjén Nóra, Tapasztó Orsi, és Balatoni József „Jocó bácsi” is.
Idén a Pannon Bormustra új, minden érdeklődő számára nyitott rendezvénnyel jelentkezik. A XIII. Pannon Bormustrán immár 13. alkalommal mérettetnek meg a hazai borok május 9-11. között Pannonhalmán.
Ebben az évben száztizenhárom hazai bortermelő, a tavalyinál tíz százalékkal több, azaz majd’300 borral nevezett a legjobb hazai borok legnagyobb presztízsű hazai borversenyén. Az előző évhez hasonlóan idén is furmintból nevezték a legtöbbet, a vörösborok esetében a cabernet-k dominálnak, de nőtt a kékfrankosok aránya is. A borvidékeket illetően ismét Tokaj-Hegyaljáról nevezték a legtöbb bort, de az egri, szekszárdi és villányi borok mezőnye is erős.
A zártkörű versenynapokat követően, május 12-én Közönségnapot szerveznek Budapesten, ahol az érdeklődők elsőkézből tudhatják meg, hogy kik az idei díjazottak, egy sétáló kóstoló keretében pedig megkóstolhatják az idei verseny csúcsborait, találkozhatnak a Bormustra zsűritagjaival és nemzetközi sztárjaival, sőt részt vehetnek az általuk vezetett mesterkurzusokon is.
A Közönségnapon lesz alkalmuk az érdeklődőknek személyesen is találkozni a a díjazott borászokkal és megkóstolhatják az idei Pannon Bormustra zsűrije által legjobbnak ítélt 50 bort. A Mesterkurzusok keretein belül nemzetközileg elismert szakemberek beszélnek a természethű és autentikus borok világáról, és a verseny tételeiből kiválasztott 3-3 bor kóstoltatásán keresztül mutatják be, hogy számukra mit is jelent ez a kategória pontosan. A kurzust mások mellett, Isabelle Legeron Master of Wine tartja, akit már nem kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen számos alkalommal járt hazánkban és a Travel Channel népszerű boros műsorából is ismert. Itt lesz Jamie Goode az egyik legnépszerűbb angol borblog, a wineanorak.com szerzője, akinek The Science of Wine című könyve ma már klasszikusnak számít, a tavaly kiadott Authentic Wine című könyve pedig hiánypótló a témában. Az Inspiráló borok című mestrekurzuson mesterkurzuson két sikeres borblogger - Alder Yarrow és Wojciech Bonkowski- beszél arról, hogy milyen borok inspirálják őket leginkább az írásra, és az általuk választott 3-3 bor bemutatásán keresztül konkrét példákat is kóstolhatnak a résztvevők.
A Borstílusok és piaci trendek Észak-Amerikában című kóstolón - Tara Q Thomas és John Szabo MS vezetésével- a résztvevők megismerkedhetnek az amerikai és a kanadai borpiac sajátosságaival, és két észak-amerikai szakember segítségével bepillanthatnak a világ legnagyobb borpiacának aktuális trendjeibe.
A két szakember hat olyan bort is bemutat a mesterkurzuson, amelyek megfelelnek a jelenlegi piaci elvárásoknak
A szakemberekről bővebb információ a www.pannonbormustra.hu/pbm/zsuri, a részletes program pedig a www.pannonbormustra.hu/pbm/kozonsegnap oldalon található.
























