Több mint 1 éves előkészítés után, sok száz ember lelkesedésének, jószándékának és akaratának köszönhetően 2025. február 3-án, hétfőn este felgördül a függöny a Corvin mozi Korda termében, és elkezdődik a filmszakma közös ünnepe.
Az elmúlt években a magyar festők is felfigyeltek egy adott földrajzi helyhez kötött, különböző műfajokban alkotó művészek kötetlen csoportjára, akik „Kolozsvári iskola” néven több jelentős kurátori kiállítást éltek meg.
A csoporthoz tartozó néhány festő jól reflektált a 2000-es évek közepének korszellemére, és egy egyedi hangulatú festészet alapjait tette le. Szabó Attila 2010-es diplomamunkáinál is már megmutatkozott az érzékenység és őszinte reakcióképesség a térségben uralkodó festészeti irányra. Figuráit aktív pillanatban rögzíti a festői eszközökkel lezárt, meghatározott térben. A festményeken egy vagy két beállított alak jelenik meg. Az Edward Hoppert, vagy Jeff Wallt idéző beállítások hangulata különbözik a XX. század második felének művészeti érdeklődésétől. Az üres utcákban, kihalt épületekben egyedül vagy egymással kompozíciós egységet alkotó „szereplők” állnak, fekszenek, egyszóval látensen cselekszenek. Figurái úton vannak, hiszen környezetük a múltat idézi, de ők maguk napjaink gyermekeként, lezseren, telefonálnak kapucniban, vagy egyéb módon rejtőzködnek. A rejtőzködés és az időtlenbe menekülés az aktív, narratív „csönd” és az abban rejlő „beszédes mozdulat” keresése foglalkoztatja Szabó Attilát. Viszont ez a mozdulat nem a festői mozgásról, esetleg manierista/barokkos fizikai aktivitásról szól, hanem a mentális jelenlétről, azonosságról az egyénre szabott helyszín és az ember kapcsolatáról. Modelljei egy új kor szülöttei, amelyben a valóság relativizálódott és egyfajta egyénre szabható valóságkép lehetősége rajzolódik ki. Szabó szkeptikus, festői viszonyát ehhez az állapothoz egyfelől a figurák cselekvéseinek kétes kimenetelében fogalmazza meg, másrészről ezt a szándékot erősítendő, az arcokat többnyire takarásba helyezi vagy a figurákat háttal, elfedve valódi énjüket, személyazonosságukat. Az alakok maszkkal is védekeznek, de hogy mi ellen az kimondatlan marad. „Sok munkámat folytathatónak érzem, de a szándék nem a befejezetlenségre való törekvés, hanem annak az állapotnak a megtalálása, mikortól minden további jel csupán a látható valóság leképzését szolgálná”- mondja a művész.
Szabó Attila 2010-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem, festő szakán. Képein finom érzékeny ecsetvonásokkal megragadja az „időtlen pillanatot“. Kiindulásukhoz használ fotókat is, de közel sem a fénykép pontos másolása, hanem inkább a festői gesztus kifejezőerejének megmutatása a cél. A gesztus morfológiája kiterjed a kisméretű, keskeny érzékeny rezzenésétől a széles, pontosan odavetett formakövetésig, amit Szabó inkább az emberi jellem rejtett, nehezen megfogható oldalának bemutatására használ.