40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja. Ebből az alkalomból az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges filmválogatással köszönti az ibériai ország sokszínű filmművészetét. A Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozatban április közepétől június végéig tíz rendkívüli alkotást vetítenek, olyan megkerülhetetlen rendezőktől, mint Pedro Almodóvar, Isabel Coixet és Carlos Saura.

Martus Éva képein az emberek közötti kapcsolatok, a tárgyainkhoz való ragaszkodás és egyéb hajlamaink úgy öltöznek az irónia és szimpátia köntöseibe, hogy mellőzik a túlgondolt koncepciókat. A művész legújabb kiállítása április 23-tól látható a Molnár Ani Galériában.
Martus Éva (Budapest, 1977) a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán diplomázott 2001-ben, ahol mesterei König Róbert és Pásztor Gábor voltak. 2000-ben Erasmus ösztöndíjjal Nürnbergben, a Képzőművészeti Akadémián tanult, Gerhard Schmidt vezetésével.
„Próbálom az ember személyes pillanatait – élethelyzeteit - az irónia segítségével megfogalmazni. A téma a napi történésekben rejtőzik. Valami rejtett intimitás bújik meg a munkák hátterében, annak ellenére, hogy látszólag egy közönséges, teljesen átlagos élethelyzetet láttat a kép. Ebből az „emberi témakörből” nem tudok kilépni, állandóan foglalkoztat, figyelem az embereket, akármilyen idegenek egymásnak, úgy érzem, mindenki ismeri a másikat.
Azoknál a képeknél, amiken a figura fóliára van festve a minimális szituációt ragadom ki az életből. Egy másik munkasorozatom alapja a vaslemez, amelyből kimozdíthatóvá váltak a figurák. Mágnes segítségével más helyzetekbe tehetők át, így a kiállítás látogatóját lényegében egy szituációs játék fogadja. A kihajtható képsorozat szomszédokat ábrázol, akik önkéntelenül is egymás életének részeivé válnak. A Vitrin címen készült doboz-képnél, hullámos gumilapra festett, bicikliző embereket láthatunk. Előtte a nagyító fólia egy álomszerű emlékképé alakítja a reális, éles képet. A kerekes-húzható képekről pedig okkal jut eszünkbe a gyerekkor húzható fakacsája.
Szerettem volna fellazítani a táblakép fogalmát munkásságomban, és a szögletes „falra akaszthatót” mozgalmassá tenni.” Martus Éva
Megnyitó: 2009. április 23. 18:00
Megtekinthető: 2009. május 29-ig, keddtől péntekig 13 és 18 óra között.






















