Idén májusban a National Geographic különleges gasztrokalandra hívja a nézőket az Oscar®-jelölt, Emmy®- és Golden Globe®-díjas színésszel, Stanley Tuccival, aki Olaszországot járja be a „Stanley Tucci: Az olasz konyha nyomában” (Tucci in Italy) című sorozatban.

Kocsik és szekerek címmel új, interaktív, állandó kiállítás nyílt a szentendrei Skanzenben. A több éve zajló felújítási folyamat eredményeképpen a múzeum gyűjteményében szereplő, ám az állandó kiállításban eddig nem megmutatott négykerekű járművek kvalitásos darabjai gondos restaurálási programon átesve április 19-től megtekinthetőek.
©szekér 2.jpg
A közlekedés történetének kezdete egyidős az emberiség történetével, hiszen maga az ember is egy idézőjelbe tett közlekedési eszköz, elég csak az afrikai gyalogkaravánokra gondolni. A tényleges tárgyi eszközök tekintetében, a valódi előrelépést a szán, a csónak és kocsi feltalálása jelentette.
A közlekedés és a teherhordás évszázadok óta legfontosabb eszközei viszont kétségtelenül a négykerekű járművek voltak, a magyar parasztság által használt eszközök között pedig a legbonyolultabb, legösszetettebb szerkezetnek a kocsi számított.