Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Pohner Ádám és a magyar csapat ringbe szállt.
Elrajtolt és célba is ért a magyar csapat a Bocuse d'Or Európai Válogatóján. Pohner Ádámék nagyon szépen, összeszedetten dolgoztak a versenyboxban, eredmény csak holnap lesz.
Elkezdődött a Bocuse d'Or Európai Válogatója Torinóban. Ma is és holnap is tíz-tíz ország versenyzik majd, és tízen juthatnak tovább a lyoni döntőbe is. Pohner Ádám, Csillag Richárd (commis) és Vomberg Frigyes (coach) nagyon magabiztosan, fegyelmezetten dolgozott, meglepetések és váratlan események nélkül zajlott a versenyzés.
"Jól ment minden, mindent meg tudtunk csinálni úgy, ahogyan szerettük volna. Bent a boxban maximálisan tudtunk koncentrálni, semmi nem zavart meg bennünket. Volt néhány dolog a tegnapi piacon, amivel másképp számoltunk, de csak apróságok, ezeket is tudtuk kezelni. Minden olyan lett, ahogy terveztük" – mondta el a konyha elpakolása után Pohner Ádám.
A versenyen nagyon jó hangulat uralkodott, a magyar szurkolók maximálisan kitettek magukért, és gyakorlatilag uralták a lelátót.
A magyar csapat ételei a következőképpen álltak össze:
Vegetáriánus tányér: Castelmagno sajttal, tojássárgája krémmel, spárgával, vargányával, barnavajas kenyérrel és castelmagnós sajtos morzsával töltött "tojáshéj" – ebbe a töltelékbe került bele a meglepetés alapanyag, azaz a spagetti. Sáfrányos burgonyapüré, paradicsomos tarte. Feketekenyér padlizsánnal töltve. Póréhagyma-spárga tekercs, mogyorómajonézzel. Zöldségsaláta lila spárgával, édesköményzöldes tápiókával, marinált uborkával, gombával és szezonális zöldségekkel. Petrezselymes-pórés velouté.
Hústál: Bélszín sült zellerkrémmel és vargányamozsával, rókagomba. Borjúbríz citromos kakukkfűvel, égetett zellerbe tekerve, szarvasgomba. Cékla karamellizált hagymával. Karalábé borsóval és petrzselyemmel. Kacsamáj almával. Vargányás jus tokaji aszúval és kakukkfűvel. Petrezselymes risotto vadspárgával és rókagombával.
A versenyhelyszínen a VIP szektorban magyar stand is működik, ahol a VIP közönség magyar alapanyagokat, ételeket és italokat ismerhet meg. A stand a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Bocuse d'Or Akadémia közös standja, ahol minden nap számos érdeklődő fordul meg. "Ez is, és a tény, hogy Széll Tamás a zsűrielnökségben kapott helyet, bizonyítja, hogy Magyarország jogosan tart számot a nemzetközi gasztroelit figyelmére – mondta Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, és hozzátette, hogy Széll Tamást az a megtiszteltetés is érte, hogy felkérték, hogy házigazdaként vegyen részt a verseny hivatalos welcome vacsoráján. A torinói esemény szervezője, a GL Events welcome vacsoráján a magyar séf két olasz kiválósággal, Michelangelo Mammolitivel és Nicola Portinarival kápráztatta el a csapatok presidentjeit és a többi VIP vendéget.