Csörgő Attila Arkhimédészi pont című kiállítása a Ludwig Múzeumban átfogó képet ad a művész közel 20 éves munkásságáról, bemutatva többek között legelső projektjeit és a közelmúltban a legrangosabb német médiaművészeti Nam June Paik díjjal jutalmazott munkáját is.

Az 1965-ben született magyar művész generációjának egyik legelismertebb tagja, nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is. Sokan az egyik legérdekesebb kortárs alkotóművésznek tartják, tudományos alapokon álló, matematikai, fizikai és filozófiai problémákat boncolgató, ironikus, játékos, döntően saját kezűleg készített művei miatt.

Tanulmányai szempontjából pályája klasszikusnak mondható. Bár már gyerekkorában imádott és tudott is rajzolni, a fa építőkockákhoz való vonzódása sejtetett valamit a végállomást illetően, amelyhez hosszú és változatos út vezetett.

Gimnazista éveiben az Újpesti miliő eléggé meghatározta orientációját; kedvenc könyvéhez Jack Kerouac Útonjához készített illusztrációkat. Érettségi után rajztanára irányította a Dekoratőr iskolába, ahol találkozása Tolvaly Ernővel és a festő szakkörrel meghatározó fordulatot jelentett az életében, hiszen ennek hatására jelentkezett a Képzőművészeti Egyetemre. 1992-ben diplomázott festő szakon (tanárai Maurer Dóra és Nagy Gábor voltak).

Sokrétű érdeklődése már ekkor felszínre került, 1993-ban egy évig tanult szobrásznak Hollandiában, aztán 1994-ben másoddiplomázott intermédia szakon (tanárai Peternák Miklós és Császári Gábor), sőt a 94-es év meghozta az első komoly szakmai sikert is: a meghívást a Sao Paolo-i Biennáléra.

A nemzetközi képzőművészeti színtéren való sikeres megjelenése részben a Gregor Podnarral való találkozásának köszönhető, amelyre 1998-ban került sor. Podnar Bencsik Barnabás hívására érkezett vendégkurátorként Magyarországra a Gallery by Night kiállítássorozatra. Először a Stúdió Galériában rendezett Csörgő Attilának és Lakner Antalnak közös kiállítást, majd a sikeres együttműködés után együtt mentek tovább Ljubljanába, a Podnar által vezetett nonprofit Galerija Skucba. Ezt követően Podnar 2003-ban megalapította a saját galériáját, amely a mai napig képviseli Csörgő Attilát. Ma már számos nagy hazai-nemzetközi magán- és múzeumi gyűjteményben találhatók meg a munkái, amelyektől elmondása szerint szívesen válik meg, ha azok nem a pincében porosodnak.

2008-ban Peternák Miklós jelölte Csörgő Attilát a kétévente odaítélt Nam June Paik díjra, amelyet az öt rövidlistás közül meg is nyert, eddigi karrierje csúcsaként.

A Ludwig Múzeum kiállítása három fő szegmensre osztható: a Görbült terek, a Hámozott terek, Időképek– időszobrok alfejezetekre, melyek mozgásproblémákkal, átváltozással, a tér lehetséges megjelenítéseinek módozataival foglalkoznak. A munkák mechanikus és sokszor vállaltan esetleges jellegéből adódóan ez az egyik legnehezebben installálható kiállítás, amit aprólékos munkával épített a múzeum a művésszel közösen, hogy aztán látványos, az érzékeinket megtréfáló, többször leginkább varázslatnak tűnő projekteket mutassunk be a múzeumi terekben.

Munkáit minden esetben hosszú előtanulmány előzi meg, maga az alkotómunka egy lassú, kifejezetten körülményes, problémákkal és megoldandó kérdésekkel teli inspiratív lelkiállapot, amely sokszor kimerítő fizikai munkával párosul. A kiállításon bemutatott munkák mindegyikére általánosan elmondható, hogy a homályos, intuitív kezdetet követően alakul ki a konkrét forma és az elmélet is. A legérdekesebb ugyanakkor - a művész elmondása szerint - a kettő közötti kísérletezős kerülő utak keresése, amikor több párhozamosan futó elmélettel és lehetősséggel eljátszva bíbelődik a munkákkal, és aztán figyelve a játékos karakter megtartására, ezt az örömet végül megoszthatja másokkal.

A teljesen változó minőségű hétköznapi tárgyakból összerakott munkákat egy olyan elméleti–geometriai– fizikai–matematikai háló tartja össze, amelynek a segítségével komplexen mutatja be a világ bizonyos szegmenseinek a jelenségeit úgy, ahogy a köznapokban nem gondolunk rájuk. A művek közben szórakoztatnak és elgondolkodtatnak is egyszerre.

Csörgő Attila budapesti kiállítása az első állomása egy nemzetközi kiállítás-sorozatnak: 2010-ben és 2011-ben a projekt társintézményeiben, a Mudam Luxemburgban és a Hamburger Kunsthalle-ban lesz látható majd a válogatás.