Meztelen vacsora

Helyszín: 
Időpont: 
2010. június 8. 20:30 - kedd

Egy pillanat, és átkerülünk a másik világba. Arra a képzeletbeli síkra, ahol semmi sem a valóság, bár lehetne. Ott van, és még sincs.

Részesei lehetünk azoknak az álmoknak, vágyaknak, melyeknek a valóra váltása még várat magára, vagy éppen elérhetetlen a számunkra. Itt azzá válhatunk, akivé csak akarunk. Minden gesztusunk, mozdulatunk, új értelmet nyer. Titkaink felszínre kerülnek, hisz úgysem tudja meg senki. Elfojtott szexuális vágyaink testet öltenek, nyelvet nyújtanak, felráznak, hogy aztán megnyugvást ne adjanak. Furcsa helyzetekbe kerülünk, de aztán az álom elmosódik, és visszacsöppenünk a valóságba.. Mégis folyton ott motoszkál a fejünkben, minduntalan kiutat keres, és semmi kétség hogy talál is.

A Night Flight sorozat részei kortárs táncon alapulnak, melynek során a táncosok a balett technikán keresztül, a jazz táncig, és főként improvizációt igénybe véve sokféle technikát használnak. Különböző helyzetekre, érzésekre épülő „történeteknek” lehetünk szemtanúi, melyek során nagy szerepet kap a humor is. Az előadás során a táncosok megszüntetik a hagyományos színpad – nézőtér közötti kapcsolatot, hogy a helyét átvegye egy sokkal interaktívabb előadásforma, a nézőket ezáltal sokkal közelebb hozva a tánchoz. Itt ők is önkéntelenül is részévé vállnak az eseményeknek, ezáltal személyesebb élmény számukra is az előadás.