2017. október 23. - hétfő

Szabadi Katalin: Határtalanság

Kinyomtatom...
Helyszín: 
Nyírő Galéria
Időpont: 
2010. június 23 - 2010. augusztus 23

Szabadi Katalin "Határtalanság" című tárlata június 23-án 18 óra 30-kor nyílt meg a Nyírő Galériában. Az alkotásokat P. Szabó Ernő művészettörténész méltatta.

A kiállítás címe, a Határtalanság, a művészeti ágak összefonódására utal. A kiállított festmények irodalmi, zenei témákat dolgoznak fel, megmutatják, milyen, ha egy alkotás megihlet egy más ágon tevékenykedő művészt, az irodalmi, zenei művek hatására egy festő képzeletében jelenik meg egy szimbólum, egy álom, egy teljesen önálló kép. Az alkotó korábban a Művészetek Völgyében tartott előadást a művészeti ágak törvényszerű összefonódásairól, melyben elmondta, hogy ő mindenképpen közösséget lát a művek megteremtésében, "...a képek, a sorok, a hangok, jövését, menését, ritmusát, rendeződést az egyetlen, megalkuvást nem tűrő igazsággá. Ez az alkotás." Szintén ebben a beszédében említi, hogy Gulácsyról azt mondták kortársai, hogy irodalmi festő, hisz mesél a képeivel, Chagall egész történeteket festett, Kosztolányi színes képeket írt. Szabadi nem ismeri el a műfajok különállóságát. Szerinte kár ezekben a közöset keresni. Ezek egyek. Egymással teljes szimbiózist alkotva erősítik, felszínre hozzák egymást.

Szabadi Katalin: Határtalanság

A Nyírő Galéria eddigi történetében számos nagyszerű, színvonalas tárlat szerepel, működésével egyfajta missziós tevékenységet folytat, melynek célja, hogy azok az emberek is művészetközelbe jussanak, akiknek ez amúgy nem része az életének. A galéria eddigi kiállítói között olyan nevek szerepelnek, mint Ábrahám Rafael grafikusművész, és Szarapka Tibor szobrászművész. Ők, és a megnyitó személyek - köztük Réz György kulturális újságíró, Gavlik István, a Kossuth Szövetség elnöke, Bereczki Lóránd művészettörténész - szintén szívesen vállalták a tárlatokon való szereplést. "Ahol fal van, oda kép is kívánkozik. S ha már kép, miért ne lehetne életet ígérő és hasznos is? Hasznos a helynek, amit körülölelnek a falak, és szép a falakra tekintő szemnek, inspiráló a falak között bolyongó léleknek. Ez a koncepció hozta létre a kórházi galériát. Ott, ahol senki sem keresné, ha nem tudna róla. Egy kórházban, annak is az egyik pszichiátriai osztályán, a folyosón, ahol más hasonló helyeken kellemes giccsek és mindenféle devianciát elítélő plakátok szoktak függeni. Ez a Galéria nem önmagáért van, hanem terápiás célokat is szolgál. A képek, fotók, graffitik nemcsak az odatévedő látogatót gyönyörködtetik, hanem a betegeket is, akikben pozitív energiákat szabadíthatnak fel. A Galéria kiállítási lehetőséggel támogatja a fiatal tehetségeket, akik sok esetben a megszokottól eltérő alkotásokkal mutatkoznak be a többnyire megszokottól eltérő közönség előtt. Az évi hat bemutatón neves és ifjú alkotóművészek, mint például Ábrahám Rafael, Csizmadia István és Ruzics Csilla, Pelbárt Mátyás, valamint Adolf Buitenhuis állítottak ki, többek között. A GALÉRIA ars poeticája: felébreszteni, teret adni, felmutatni. Felébreszteni a vizuális kultúra szeretetét és általa az élet élménygazdag szemléletét. Teret adni, kiállítási lehetőséget biztosítani a kortárs képzőművészeknek, különös tekintettel a fiatal tehetségekre. Felmutatni a kortárs képzőművészet gazdagságát és sokszínűségét." - írja a galéria munkájáról dr Kassai-Farkas Ákos, a Nyírő Galéria vezetője. Szabadi Katalin kiállításának megnyitóján természetesen más művészeti ágak is szerepelnek majd, Keresztes Barna, a Cédrus együttes vezetője gitározik és énekel.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Klein Ármin műtárgya

Újabb hét műtárggyal gazdagodott a Gyugyi-gyűjtemény.

logó

4 kontinens kiállítói Budapesten a Millenárison.