Február 19-én érkezik a mozikba az év egyik legjobban várt magyar filmje, az Itt érzem magam otthon (16), amelyben Lovas Rozi legrémisztőbb félelme elevenedik meg.
Immáron 44. alkalommal nyitja meg kapuit Nyírbátor az igényes zene kedvelői előtt. A programsorozat keretében augusztus 18-a és 22-e között Nyírbátorban a Kulturális Központ és a Báthori Várkastély, míg a vidéki helyszínek közül Máriapócs, Nyírvasvári, Encsencs és Nyírbéltek ad teret a fesztivál által felvonultatott előadásoknak.
A Zenei napok repertoárjában mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő stílust, hiszen a komolyzene mellett a magyar népzene, az opera, a quintett és a rézfúvós zene is helyet kap. A korábbi évekhez hasonlóan idén is színes lesz a zenei paletta, mivel olyan fellépők is jelen lesznek, mint a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, a Debreceni Csokonai Színház, az Erkel Ferenc Rézfúvós Quintett, a Kerekes Band és a Republic.
A programsorozat neves művészek részvételével, bámulatos architektúrájú helyszíneken kínál olyan kivételes zenei élményeket, mint Illés Eszter fuvolaművész fellépése a nyírvasvári Görög Katolikus templomban vagy Fekete Nándor hangversenye az encsencsi Református templomban.
Augusztus 21-én a zene elfoglalja majd a Szabadság teret, hiszen délután 2 órától egészen este 10 óráig hazai és külföldi zenekarok szórakoztatják a fesztivál látogatóit a Kulturális Központ lépcsőpiramisán és a téren felállított rendezvénysátorban.
A 44. Nyírbátori Zenei napok augusztus 22-én vasárnap a Republic együttes és a Road 67 Symphonic Orchestra közös „A gondolat színei – Klasszikus művek és a jelenkor Republic dalai” című koncertjével zárul.





















