A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
A pécsi szimfonikus muzsikálás megteremtője, Lickl György előtt tisztelegve ad hangversenyt a Pannon Filharmonikusok november 8-án 19.30-kor. A Pécsre 1807-ben áttelepült Haydn-tanítvány 1811-ben alapította meg a Zeneművész Társaságot, s ezzel a baranyai megyeszékhelyen elindította a koncertzenélést. Munkásságát három esztendeje kutatják a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében.
Joseph Haydn barátja a székesegyház karnagyaként, orgonistájaként, zeneszerzőjeként tevékenykedett Pécsett. Az élete felét Pécsett élő és alkotó szerzőt kritikusai közül többen is kora legtehetségesebb egyházi zeneszerzőjeként tartották számon. A muzsikus különös személyiség volt, hiszen Bécsben ünnepelt világi alkotónak számított, mégis Pécset választotta, ugyanakkor itt már egyházzenei művek kerültek ki keze alól. Pécsi tevékenysége átlépte a város határát, hiszen Veszprémben is bemutatták szerzeményeit, a tatai Esterházy-kastélyban is elhangzottak művei, ahogyan Pozsonyban, Bécsben is felhangzottak dallamai.
Az általa létrehozott Zeneművész Társaság „utódja”, a Pannon Filharmonikusok a 200 éves jubileumi ünnepségsorozatához kapcsolódva e kutatással és bemutatókkal tiszteleg egykori alapítója előtt. A kutatás Horváth Zsolt igazgató kezdeményezésére indult el, aki elődjének, Szkladányi Péternek ez irányú munkáját kívánta kiteljesíteni. A pécsi szimfonikus zenekar egykori igazgatója, Szkladányi Péter – aki monográfiát is írt a neves muzsikusról - kutatásai alapján a zeneszerző 149 művet írt Pécsett, melyekből 137 maradt fenn. A jelenlegi kutatás sem fejeződik be, hiszen Lickl nagyon termékeny szerző volt, a Pannon Filharmonikusok a következő években is folytatja a művek összegyűjtését és kiadását.
A Lickl György munkásságát kutató projekt 2007-ben indult. Magában foglalta a zenei anyag összerendezését, szakmai átvizsgálását, lektorálását, kiadását is. A munkát Farkas Zoltán, az MR3 Bartók Rádió főszerkesztője irányította, de jelentős szerepet vállalt Klenjánszky Tamás, a genfi székhelyű Európai Művészeti Fesztiválok Szövetségének volt főtitkára, Sas Ágnes kutató, valamint Szerémi Katalin kottagrafikus.
A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program egyik hivatalos nagykövete, a Pannon Filharmonikusok Zenekar a Bazilikában november 8-án megtartandó koncertjének műsorán a Missa solemnis, a Requiem, Offertorium Bone Deus és a Motetto de SS. Trinitate szerepel. Pontosan két nappal később, november 10-én 19.30-kor pedig a Palatinus Szálló Bartók-terme ad otthont a zenekar művészeiből álló vonósnégyes és Lencsés Lajos oboaművész Lickl-kamarakoncertjének.
A Lickl-projekt részeként pedig 2011-ben tervezik bemutatni a művész egyik operáját, amelyet sikerült helyreállítani. Lickl Pécsett gyakorlatilag csak egyházi zenét írt, így a kutatás igazi kuriózuma, a Die Haushaltung nach der Mode Singspiel bemutatása lesz, melyet a szerző halála óta nem mutattak be, így a jövő év végén várható premier világszenzáció lehet.