Az UMZE Kamaraegyüttes hangversenye

Időpont: 
2010. november 13. 19:00 - szombat

2010. november 13-án este 7 órától a POTE Aulájában lép fel az UMZE Kamaraegyüttes, a koncertprogramban három mű hangzik el: egy 20. századi „klasszikus” és két kortárs magyar műalkotás.

Az Új Magyar Zene Egyesülete az 1911-ben alapított, Bartók és Kodály nevével fémjelzett Új Magyar Zeneegyesület (UMZE) szellemi örökségének továbbvitelét tűzte ki célul. Ennek lényege a XX. század immáron klasszikus kompozícióinak repertoáron tartásán túl a kortárs magyar és külföldi zeneszerzők legfrissebb műveinek megismertetése. Az alapítók között a magyar zene meghatározó alkotói, előadói, köztük Ligeti György, Kurtág György, Szőllősy András, Eötvös Péter, Jeney Zoltán, Rados Ferenc, Dobszay László, Perényi Miklós sorakoznak. Elnök: Vidovszky László, zeneszerző.

Az egyesület 2005-ben állt az akkor már nyolc éve működő UMZE Kamaraegyüttes mögé, rendszeresen fellép a legfontosabb hazai fesztiválokon – Budapesti Tavaszi Fesztivál, Budapesti Őszi Fesztivál – és több fontos nemzetközi felkérésnek is eleget tudott tenni, többek közt Berlinben, Karlsruhéban, Avignonban, Zágrábban, New Yorkban, a Wiener Festwochenen és az egyik legfontosabb új zenei fórumon, a Huddersfield Contemporary Music Festival-on. Az együttes itthon rendszeresen fellép a Művészetek Palotájában, a Millenáris Teátrumban, a Thália Színházban, valamint vidéki helyszíneken is.

A 2010-11-es évadban Vajda Gergely, az Amerikában élő fiatal karmester-komponista az együttes rezidens karmestere, aki a Music in the Mountains (California, USA) fesztivál karmestere és művészeti vezetője, valamint az Oregon Symphony Orchestra (USA) első karmestere. Ő vezényli a Pécs2010 programsorozat november 13-i hangversenyét, amelyen egyik saját darabja is elhangzik.

Elsőként Dinyés Dániel: Canti senza parole c. műve szólal meg a koncertpódiumon.
A darab a 2010-ben megtartott Új Magyar Zenei Fórum versenyének UMZE különdíjas felkérésére íródott, amely lehetővé tette a szerzőnek, hogy az UMZE kamara együttesre és egy ének szólamra írhasson. A szoprán szólamot Kolonits Klára énekli. A darabban egyetlen szöveg részlet hangzik el Jób könyvéből, a többi tisztán vokális tétel mellett. A mű egy tétele emléket állít a tragikusan korán elhunyt Vékony Ildikó cimbalom művésznek.

Második darabként Vajda Gergely: Gulliver in Faremido című műve hangzik el. A kompozíció Karinthy Frigyes (1887-1938) Utazás Faremidóba című műve alapján íródott narrátorra és kamaraegyüttesre. A szerző szerint a legkiválóbb téma a zene és a beszéd ötvözése, hiszen a műben az utazó, Gulliver egy különös bolygóra jut, olyan gépek világába, amelyek a zene nyelvén kommunikálnak egymással.

Befejezésül Arnold Schönberg: Pierrot Lunaire c. művét hallhatja a közönség.

Albert Giraud (1860-1929) különös atmoszférájú, ironikus-expresszionista verseit a holdkóros Pierrot-ról a századforduló egyik legnagyobb hatású irodalmi alkotásaként tartják számon. Arnold Schönberg (1874-1951) expresszionista korszakának egyik legjelentősebb műve a verssorozat 21 darabját feldolgozó, énekbeszédre és kamaraegyüttesre írott darab.

Az UMZE Kamaraegyüttest Vajda Gergely vezényli.
Közreműködik: Szabóki Tünde – szoprán, Kolonits Klára – szoprán, Szervét Tibor – próza

A koncertre külön buszjárat indul Budapest - Pécs - Budapest útvonalon (egy pihenő-megállással), melyre korlátozott számban jegyek kaphatók a www.ticketportal.hu oldalon.