Bevallom, vegyes érzésekkel ültem be a moziba a Michael filmre. Egyrészt kíváncsi voltam, másrészt pontosan tudtam, hogy a Jackson-örökség gondozói producerként is benne vannak a projektben - márpedig ez ritkán szokta azt jelenteni, hogy kellemetlen igazságokat fogunk látni.
2010. november 20-án, szombaton 20 órakor Junghaus Tímea, művészettörténész és Káli-Horváth Kálmán, a Roma Galéria Egyesület elnöke nyitja meg Balogh Tibor "Feloldások" című kiállítását.
©Balogh Tibor: Feloldások
Balogh Tibor: Feloldások
A művész utóbbi két évben készült sűrű vonalrajzú grafikái egyben filozofikus hitvallásai is, melyek a tradíciót túllépő megújulásról, s az ebből adódó feszültségek feloldásáról szólnak. A kiállított alkotások egy része máris bekerült a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ Képzőművészeti Közgyűjteményébe is, mely a magyarországi cigány művészek technikai sokszínűségére és legmeghatározóbb érdeklődési pontjaira reflektál.
























