Harmadik adventi hétvége Óbudán

Időpont: 
2010. december 8. 0:00 - szerda - 2010. december 13. 0:00 - hétfő

Zavarba ejtően bőséges kínálattal köszönt ránk a harmadik adventi hétvége Óbudán. Mintha a műsorok szervezői megörökölték volna a Mikulás kifogyhatatlan puttonyát, még mindig rengeteg kellemes meglepetéssel rukkolnak elő.

A Fő téren a legkisebbek nagy kedvence, az Alma együttes koncertezik napközben, de a fiatalokra is remek élmény vár a Kerekes Band fellépése során. A népzene kedvelőinek Bácsi Gyurka és barátai muzsikálnak szombat délután. S ne feledkezzünk meg a programban fellépő iskolai – Első Óbudai, Bárczi, II. Rákóczi – művészeti csoportokról sem, akik igazi karácsonyi hangulatot varázsolnak a térre. Másnap a Kincső és a Braunhaxler produkciója forrósítja fel a térre látogatók hangulatát, majd Holle anyó meséje után a jazz kedvelőire várnak remek koncertek Behumi Dóra, a Mrs. Colombo és a Hot Jazz Band jóvoltából. Ez utóbbi formáció tavaly is kivívta a közönség elismerését, mivel a mostoha időjárás ellenére is a maximumot nyújtották a színpadon. Nem csupán a Fő téren, de a kerület házaiban is remek programok várják a kerületieket. Békásmegyeren mindkét napon nemzetközi macskakiállítás és verseny kápráztatja el a nagyérdeműt, Csillaghegyen az apró népnek szól a Szombati színház soron következő darabja. A felnőttek pedig a San Marco utcai színházteremben nosztalgiázhatnak, ahol a Mici néni két élete szerepel műsoron. A legjobban azok járnak, akik nem lesznek restek ingázni a helyszínek között, hogy minél több élményt magukba szívhassanak.

Óbudai Kulturális Központ
1032 Budapest, San Marco utca 81.

  • december 8.
    10.00, 14.00, 15.00
    Zenés-mesés színház
  • december 9. 19.00
    L'art pour l'art Társulat
    Anyám tyúk, avagy az ember tragédia
  • december 10. 17.00
    Művészetbarát klub
  • december 10.
    18.00 Elindultam szép hazámból
    Fejér István kiállításának megnyitója
  • december 11., 15.00, 19.00
    Mici néni két élete - a Turay Ida Színház előadása
  • december 12. 10.00
    Jancsi és Juliska táncmese - utána játszóház
  • december 13. 18.00
    San Marco Szabadegyetem
    Létezik komplementer orvoslás

Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Háza
1038 Budapest, Csobánka tér 5.

  • december 10.
    9.00 Diótörő - Bérletes meseszínház
  • december 11. 10.00-18.00
    Felis Hungarica Nemzetközi Macskakiállítás
  • december 12. 10.00-17.00
    Felis Hungarica Nemzetközi Macskakiállítás
  • december 13. 15.00
    Bárosan szép az élet

Óbudai Kulturális Központ Csillaghegyi Közösségi Háza
1039 Bp. Mátyás király út 11-15.

  • december 8.
    18.00 Irodalmi csillagdélután - Ágai Ágnes
  • december 11. 16.00
    Hol vagy Mikulás? - a Figurina Animációs Kisszínpad előadása

Programok a Fő téren

December 11. szombat

  • 11.00 Első Óbuda Általános Iskola karácsonyi előadása
  • 11.30 Bárczi Géza Általános Iskola karácsonyi előadása
  • 12.00 Largo Egyesület hárfa koncert hangszerbemutatóval
  • 13.00 Alma Együttes gyermekkoncert
  • 14.00 II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola karácsonyi előadás
  • 15.30 Bácsi Gyurka és barátai magyar népzenei koncert
  • 17.30 Kerekes Band

2010. december 7. 19:46 - Kerekes Band ©Kerekes Band

Az autentikus gymesi és moldvai zenét játszó együttes hosszú, kitartó tanulás és örömzenélés útján csiszolódott a magyar népzene dallamait a populáris könnyűzene legkülönbözőbb műfajaival elegyítő zenekarrá. A Kerekes Band alapító tagjai a furulyás Fehér Zsombor és testvére, Fehér Viktor dobos, az 1995-ben alakult együttes zenei alapjait erdélyi és palócföldi körútjaikon fektették le. 2008-ban a Kerekes Bandet választották az Európai Unió által meghirdetett Kultúrák Közötti Párbeszéd Évének magyarországi nagykövetévé.

December 12. vasárnap

  • 11.00 Kincső Együttes betlehemi előadás
  • 12.00 Braunhaxler Dalkör karácsonyi kóruskoncert
  • 13.00 Batyu Színház Holle anyó c. előadás
  • 15.00 Behumi Dóra jazz koncert
  • 16.30 Mrs. Colombo jazz koncert
  • 18.00 Hot Jazz Band

2010. december 7. 19:46 - Hot Jazz Band ©Hot Jazz Band

Az 1985-ben alakult Hot Jazz Band napjainkra Magyarország egyik legsikeresebb professzionális zenekarává vált. Muzsikájuk felidézi a csodálatos jazz korszakot. A '20-as, '30-as, '40-es évek, a korai jazz, a swing és a dixieland revival kel életre tolmácsolásukban. A Hot Jazz Band olyan magyar jazz zenekar, amely rendszeresen kap meghívást a jazz őshazájába, az Egyesült Államokba.

Még többet megtudhat: www.adventobudan.hu