2011. március 18-án, pénteken 18 órakor Fenyvesi Áron művészettörténész nyitotta meg Pavla Sceranková, Szabó Ádám és Dušan Zahoranský közös kiállítását az Inda Galériában. A kiállítás április 15-ig látogatható.

A Szabad szoba című kiállításon részt vevő művészek kapcsolatban állnak egymással, inspirálják egymást, és munkáik jellege is hasonló. Mindhárman használják a valóságos és a virtuális teret, egyaránt alkalmaznak hagyományos és új technológiai műfajokat úgy, mint rajz, festészet, szobrászat, fotó, film, videó stb. Térinstallációik a mindennapi „belakott” tereink átalakítását, vagy más nézőpontba helyezését tűzik ki célul, vagyis a térbe érkezőnek új térélményt adnak, a tárgyak és személyek között szokatlan viszonyrendszert hoznak létre. Ez a nemzedék már mindennapi tapasztalatként éli meg a helyváltoztatást. A szomszédos kultúrák, országok megismerését is célzó ösztöndíjak, csere-rezidenciaprogramok az új környezetbe való beilleszkedést követeli meg tőlük, ami ösztönzően hat a gondolkodásukra az élettérrel való kapcsolatuk dinamizmusa folytán.

Pavla Sceranková ehhez fűződve az ideiglenes lakótereinkben érzett bizonytalanságunkat jeleníti meg szobasarok installációjában, ahol a felszeletelt fotelbe csak nagy óvatossággal lehet beleülni, s az olvasólámpa puzzle-ként darabolható fel és illeszthető össze. Videóin a helyváltoztatás merőben szokatlan módjait vonultatja fel, az utcán hatalmas fesztávú karosszérián mozgó kocsival közlekedik, vagy a kiállítótéren egy kétméteres átmérőjű kerékben lépked át. A kiállításon válogatást láthatunk a videóiból és térinstallációiból.

Szabó Ádám indiai útján hagyományos kézi technikával csomózott szőnyegből és helyi kismesterek bádogdobozából készített fali objektként funkcionáló tévéképernyőket. Ezek továbbgondolásával keletkeztek a laptop szobrok, melyek a mai ember agyának, testének nélkülözhetetlen kiterjesztéseivé váltak. Mindezek az élet monumentumaiként jelennek meg a kiállítótérben, amelyek eredetije a periférikus eszközeikkel ugyanúgy betöltik ma a mindennapi intim tereinket, mint a – jóslatok ellenére még mindig egzisztáló – könyvek, jegyzetfüzetek, vázlatok.

Dušan Zahoranský videóinstallációján madarakat látunk, amelyek valóságosnak tűnnek a belógatott villanyvezetéken ülve. A Mimikri fotósorozatban pedig a valóságot manipulálja a művész, mégpedig úgy, hogy az általa a nyilvános térbe kihelyezett látvány-kiegészítések sokkal természetesebbek a szemünknek, mint a lefotózott eredeti helyszín.