2018. február 22. - csütörtök

Paul Horn: Miért mindig én?

Kinyomtatom...
Helyszín: 
Knoll Galéria
Időpont: 
2011. november 17 - 2012. január 21

Talán nincs is olyan ember, aki egy váratlan pech-sorozat után ne tette volna már fel magának a kérdést: miért mindig én? Az osztrák, multimediális művész, Paul Horn számára azonban ez nem puszta egocentrikus önmarcangolás: ahogy a kiállítás maga, már a cím is élcelődő, (ön)ironikus hangulatot sugall.

A kategorikus gondolkodás vagy a lineáris tradíció számára problematikus jelenségek, amelyeken pimasz festményei, vidám objektjei és installációi valamint kvázi-harmonikus fotó-kompozíciói révén lép túl. Festményei az objekt és az assamblage közötti átmenetként határozhatók meg, így például pizza -portréi is, amelyek - stílszerűen 1m x 1m-es pizzás kartondobozokban kerülnek kiszállításra -, s amelyeknél a klasszikus aranyrámát vászonból és viaszból összegyúrt, majd spray-vel fixált aranybarna „kerettel“ helyettesíti. Az ábrázolt személyt mindig életszerű helyzetben örökíti meg, igy egy vidáman urináló fiatal lányt vagy az SZTK-keretes szemüvegében elégedetten mosolygó alkalmazottat kedvenc kotlósával az ölében. Nagy kartonmunkái pedig egyszerű fénymásolatok, virtuóz olaj- és spray technikával készült festmények vagy talált tárgyak „sampling“-jei, amelyek a valóság és a fikció határán mozognak. A templomi hangulatot idéző mini-szószékekbe virtuális világunkhoz igazodva a művész kis méretű képernyőket is beépített, ám Paul Horn szószékeiről - ismét csak ironikus módon - nem papok hirdetik Isten igéjét, hanem például Sztálin „prédikál“ az új szovjet alkotmányról vagy Noam Chomsky a politikai elit bukásáról.

Paul Horn: Szószék 4Paul Horn: Szószék 4

Horn látszólag céltalanul ingázik a hétköznapok és a a művészettörténet szférája között. A kaotikusnak tűnő remix azonban ravaszul átgondolt mesteri kivitelezéssel párosul, mögötte pedig szabad, alkotó szellem áll, amely kivonja magát a merev szabályok kötöttsége alól. Az egy bizonyos hagyományba ágyazott, egy iskola vagy egy irányzat által meghatározott lineáris fejlődés gondolatát sajátos second hand-esztétikája által tagadja, amelyben azonban helyet kapnak mind a pop-, mind a magaskultúra szimbólumai is. Munkáinak értelmezéséhez igy kiindulópontul szolgálhatnak Nicolas Bourriaud francia kurátor és műkritikus elképzelései is, aki a ´90-es években meghatárózóvá vált kortárs müvészeti gyakorlatot, a „postproduction“ (azaz az utómunkálatok) jelenségét irta le. Kultúránk bevett formáinak, jeleinek és jelenségeinek rekonfigurációjaként értelmezi, s a kortárs művészi alkotási folyamatok formái kapcsán eljutott ahhoz a kérdéshez is, hogy ebből a mindennapi életünket kitöltő, objektekből, nevekből, referenciákból álló kaotikus masszából egyáltalán hogyan jöhet létre műalkotás. Egy mű különleges voltát igy a művész eljárásmódjával, a remix-technikával és az így kialakuló sajátos esztétikai nyelvvel hozza kapcsolatba, s Paul Horn humorral telitett munkáit ebben az összefüggésben szemlélve saját hétköznapi rutinjaik felismerésében és meghaladásában is segitséget kapunk.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

2018. február 16. és március 18. között tekinthető meg.

Kohán György: Vásárhelyi utca

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum közös kiállítása a Várkert Bazár, Testőrpalotában.

Berény Róbert: Weiner Leó arcképe, 1911

A végre közgyűjteménybe került remekművek minden látogató számára megtekinthetőek a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán.