A 44. Magyar Filmszemlére, melyet 13 év szünet után 2025. február 3 és 9 között rendeznek meg a budapesti Corvin moziban, 8 kategóriában 382 film nevezett. A szakmai előzsűrik kiválasztották a Szemle versenyeiben induló alkotásokat.
©Szeptemberben újra indul a Magyar Nemzeti Galéria programsorozata az MNG Extra. A júliusi BORSZERDÁK elsöprő sikerét követően új elemmel bővítettük program-kínálatunkat. A minden hónap első péntekén megrendezésre kerülő MNG Extra keretében egy-egy neves hazai borász mutatkozik majd be, elsőként Malatinszky Csabával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Az este középpontjába a magyar festészet egyik legkiemelkedőbb és egyben legrejtélyesebb alakját, Csontváry Kosztka Tivadart helyeztük. Az ő művészetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, restaurátori, művészettörténeti és műkereskedelmi szempontból Winkler Nóra, Gippert László és Molnos Péter tolmácsolásában.
Részletes program:
- 17:00 Tárlatvezetés
Gyorsabban, magasabbra, erősebben-kiállítás a londoni olimpia tiszteletére
Találkozási hely: C épület, földszint - 18:00 Előadás
A legdrágább magyar festmény. A Szerelmesek találkozása Csontvárytól – 2006. december 15-én új árverési rekord született a magyar festmények piacán. A Kieselbach Galéria aukcióját Winkler Nóra vezette. Az akkoriban 230 millió forintért elkelt festményt idén tavasszal ellopták, de szerencsére hamarosan sértetlenül előkerült. A képről, az árverésről, a szenzációról és személyes élményeiről beszél: Winkler Nóra, az egykori árverés vezetője
Helyszín: C épület, II. emelet - 18.00 Tánc
Egy kiállítás szobrai. A PR-Evolution Dance Company performansza, reflexiója a Gyorsabban, magasabbra, erősebben című kiállításra. A társulat a tánc, a mozgás nyelvén keresztül jeleníti meg az ember teste feletti tudatos uralkodásának szépségét. Lehet az sport, vagy tánc, a határainkon túlmutató koncentráció és a fizikalitás maximuma: csodálatos és lenyűgöző, a néző öntudatlan átéli a teljesítményt, ezzel ő is többé válik: ez a mozgás mágiája.
Helyszín: A épület, földszint - 18:30 Tárlatvezetés
Bor és áldozat – a bor szimbolikája a középkori művészetben. Szárnyasoltárok és középkori táblaképek – Gimesy Péter művészettörtész
Találkozási hely: C épület, földszint - 19:00 Előadás
Csontváry: 3+1 kérdés, 3 és fél megoldás – Csontváry életműve még mindig tele van kérdésekkel, talányokkal. Mi alapján festette tájképeit? Kit ábrázol a piros ruhás kisgyermek portréja? Sok egyéb mellett szó esik egy hamisnak vélt önarcképről is. Legújabb kutatási eredményeit bemutatja: Molnos Péter művészettörténész
Helyszín: C épület, II. emelet - 19:30 Tárlatvezetés
Bor és mámor – a magyar festészetben több műnek is központi témája a bor, a szüret, a borozgatás világa. A 20. századi művészetünkben azonban a borozás közösségi élményét sugárzó művek helyett egyre inkább az egyedül, magányosan elért mámor képei kapnak hangsúlyt. – Bellák Gábor művészettörténész
Találkozási hely: C épület, földszint - 20:00 Beszélgetés Malatinszky Csabával
Tisztelgés a természet előtt – „Malatinszky Csaba sok tekintetben számít úttörőnek. A fővárosban ő teremtette meg a modern sommelier szakmát, így – a pohárnok személyes szolgáltatásain keresztül – komoly kapcsolati tőkével tudott elindulni 1997-ben a borászat némiképp sárosabb útján. Malatinszky e metafora ellenére sem ragadt le a szőlősorok között, megmaradt borértő, borszerető embernek, aki az ízlésén keresztül hat vissza a pincemunkára és a szőlészeti tevékenységre, sőt nem rest tanácsot sem adni barátjává fogadott kollégáinak.”
Helyszín: C épület, I. emelet - 20.30 Tárlatvezetés – A művész szemével
Fürjesi Csaba tárlatvezetése az Újrafestett valóság – Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében című kiállításban. A szeptember 5-én nyíló tárlat húsz mozgássérült - szájjal és lábbal festő, illetve egyéb fogyatékossággal élő, valamint húsz ép képzőművész közös alkotásait mutatja be.
Találkozási hely: C épület, földszint - 21:00 Tárlatvezetés – A restaurátor szemével
Csontváry képei. Vásznak, aláfestések, alárajzolások, retusok, szakszerű és szakszerűtlen javítások, száz év hányattatásai az egyik legnagyobb magyar festő alkotásain. Gippert László, a Magyar Nemzeti Galéria főrestaurátorának speciális tárlatvezetése
Találkozási hely: C épület, földszint - MNG Jazz Terasz
Bencze Alma és Novai Gábor duó
Helyszín: C épület, I. emeleti panorámaterasz - Kreatív műhely és gyermekmegőrzőMŰ 17-22 óráig
Színezzük újra a világot! Színes jeleket keresve, a festők nyomait követjük és egy izgalmas rejtvény kérdéseire keressük a válaszokat. Ezenkívül kipróbálhatja magát bárki a festmény puzzle-okban, vagy a memóriajátékban.