A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
A tuareg "sivatagi" blues az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású irányzata lett, főleg a tavaly Grammy-díjat nyert Tinariwen együttes pályafutásának köszönhetően. A tuareg dallamok és a pszichedelikus gitárzenék ötvözetéből kialakult stílus szorosan kötődik az újra és újra lángra lobbanó polgárháborúhoz: a 2006-ban megalakult Tamikrest fiatal tagjai is menekültként verődtek össze egy kidali táborban.
Nevük azt jelenti, "koalíció", de ez egyben stilárisan is érthető, hiszen zenéjükben a Tinariwen hatása mellett a rock, a rap és az arab popzenék befolyása is tetten érhető.
2008-ban meghívást kaptak a Maliban megrendezett, rangos Sivatag Fesztiválra, ahol találkoztak az amerikai Walkabouts együttes vezetőjével, Chris Eckmannel. Ő azonnal "lecsapott" rájuk: egyrészt beépítette őket Dirtmusic nevű zenekara BKO címmel megjelenő albumába, másrészt Adagh, majd Toumastin címmel megjelenő saját albumaik producere lett. Ezek átütő sikere igen gyorsan a Tinariwen mellé emelte a Tamikrestet, amellyel - amint Andy Morgan írta - "a sivatagi bluesban elkezdődött a jövő".
Közreműködik: Ousmane Ag Mossa - ének, gitár, Aghaly Ag Mohamedine - djembe, ütőhangszerek, vokál, Paul Salvagnac - ritmusgitár, vokál, Cheikh Ag Tiglia - basszusgitár, slide gitár, akusztikus gitár, vokál, Wonou Walet Sidati - vokál, Ag Ahmed Salim Ibrahim - dob, lopótök