A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
Rozsda Endre (Mohács, 1913 – Párizs, 1999) születésének századik évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Galéria, a Párizsban működő Rozsda Endre Baráti Kör és a Budapesti Francia Intézet együttműködésével retrospektív kiállításon mutatja be a művész munkásságát. A kiállítás mintegy száz festményt, valamint grafikákat és fényképeket vonultat fel. A válogatáson keresztül kirajzolódik a festőnek a naturalizmustól egészen az absztraktig terjedő pályája, valamint a sajátos szimbólumokat használó képi nyelvezete is.
Rozsda Endre, aki már öt éves korától kezdve rendszeresen rajzolt, kamaszként kezdett el foglalkozni a festészettel és a fényképezéssel is. Tizenhat évesen már Budapesten, Aba-Novák Vilmos iskolájában tanult, s alig múlt húsz éves, amikor már nagysikerű kiállításon mutatta be munkáit. A sikert mi sem mutatja jobban, mint hogy a Szépművészeti Múzeum is egyből vásárolt egy képet ennek a huszonéves fiatalembernek a műveiből.
1938 és 1943 között Párizsban élt, s végül 1956 után is Párizs lett Rozsda Endre hazája, ahol akkor már a szürrealizmus olyan meghatározó személyiségei támogatták, mint André Breton, Marcel Duchamp és Max Ernst. 1945 után a progresszív magyar festők csoportosulásának, az Európai Iskolának volt tagja, majd 1948, a sztálinista kultúrpolitika kezdete után könyveket illusztrált, és sok kortársához hasonlóan a Bábszínházban kapott állást. Kiköltözése után, 1957 februárjában már Párizsban állította ki műveit, s André Breton Rozsda friss és eredeti felfogású műveiben annak a tavasznak az üzenetét érezte, ami szimbolikusan a magyar forradalommal vette kezdetét 1956 októberében.
Rozsda mindvégig távol tartotta magát a stílusok és iskolák egyszerű követésétől. Festészetében, grafikáiban egy olyan művész jelenlétét érezzük, aki mindent képes vonalakkal és színekkel kifejezni, és akinek minden ceruzával és ecsettel húzott mozdulata finom jelentések hordozója.
A mintegy száz festményt, grafikát és fényképet felvonultató kiállításunk címét Erik Orsenna egyik, Rozsda festményeinek szentelt írásából kölcsönöztük. Az idő továbbá Marcel Proust művére is utal, ami Rozsda számára egy kardinális és meghatározó irodalmi élményt, valamint inspirációs forrást jelentett. A tárlaton a művész legkülönfélébb műfajú munkáit mutatjuk be, az életmű kronológiájának megfelelően.
Magyar Nemzeti Múzeum sajtóanyaga