Csütörtökön kezdődik és október 20-áig tart a 13. Szemrevaló│Sehenswert Filmfesztivál. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhetén a budapesti Művész moziban 11 friss, német nyelvű alkotást vetítenek, amelyhez 6 közönségtalálkozó kapcsolódik.
Rendhagyó ötlettel állt elő a nemrég 75. születésnapját ünneplő Tommy Vig.A 2006-ban az Egyesült Államokból hazatelepült világhírű vibrafon művész, dobos, zeneszerző a magyar sportolók londoni sikerein felbuzdulva mind a nyolc aranyérmünkhöz komponált egy-egy jazz-szimfóniát.
Tommy Vig egyébként már korábban is kötődött a sporthoz, az olimpiai mozgalomhoz. Amellett, hogy olyan neves szupersztárok társaságában állhatott színpadra, mint Frank Sinatra, Miles Davis, Rod Stewart, Diana Ross vagy Michael Jackson, őt kérték fel a 1984-es Los Angelesben rendezett játékok kísérőrendezvénye, az Olimpiai Jazz Fesztivál megszervezésére is.
A londoni sikerek hatására készült vadonatúj szerzeményeket egy nagyszabású gálakoncert keretében a Budapest Jazz Orchestra kíséretével december 1-jén a Duna Palotában mutatja be neves művészek közreműködésével. Tommy Vig és a zenekar mellett színpadra lép Benkó Sándor Kossuth-díjas klarinétművész és Mia Kim énekesnő.
A kompozíciókhoz Sennyey Tibor költő írt rövid verseket, melyeket Zelinka Tamás olvas fel, Darab Katalin balett-táncosnő az egyes sportágakat illusztráló művészi táncot ad elő. Ruttka Ferenc festőművész a művek ihletésére élőben egy vászonra kivetítve fest 12 festményt, amelyeket a koncert után az Olimpiai Bajnokok Klubja által rendezett fogadáson ünnepélyesen londoni aranyérmeseinknek ajándékoznak.
A zeneművek címei
- „Aranyos Danuta” – Kozák Danuta, kajakos
- „Vívás!” – Szilágyi Áron, vívó
- „Pont!” – Gyurta Dániel, úszó
- „Vetés – aratás” – Pars Krisztián, kalapácsvető
- „Kajakra!” – Dombi-Kökény, kajak kettős
- „Magyar erő” – Berki Krisztián, tornász
- „Tántoríthatatlan” – Risztov Éva, úszó
- „Aranylányok” – női kajak négyes
Közreműködnek: Benkó Sándor, Mia Kim, Sennyey Tibor, Darab Katalin, Darab Katalin, Zelinka Tamás