Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

Indonézia hihetetlenül gazdag zene- és táncvilágából kapunk ízelítőt a műsorban. A program Bali és Jáva szigetéről származó szóló, páros és csoportos táncokból áll. Egy-két tánc közben, valamint a táncok között a Surya Kencana ’A’ zenakar jóvoltából élő, jávai gamelán zene hallható.
Az Arum Melati Indonéz Tánccsoport kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy az indonéz tánckultúra egy-egy darabkáját elsajátítva hazánkban is ismertté tegye e távoli ország tradicionális művészeti ágának gyönyörű mozdulatait. A táncegyüttes tagjai sokévnyi táncos múltat és számtalan sikeres fellépést maguk mögött tudó indonéz és magyar hölgyek, akik ösztöndíjasként Indonéziában vagy itthon az Indonéz Nagykövetségen folytatták művészeti tanulmányaikat.
Műsor:
- Tari Panyembrama – szakrális templomi tánc Baliról
- Kandagan tánc Nyugat-Jáva
- Golek Tari – Közép-Jáva
- Jaipong tánc – Nyugat-Jáva
- Joged – szerelmi tánc Baliról
Táncosok: Bárdos Yvette, Irda Risdiarti, Kis Veronika, Polgár Virág, Urbán Szibilla,
Zsinka Olívia, Zsinka Diana
Zenészek: a Surya Kencana ’A’ jávai gamelán zenekar




















