8. MasterCard Balaton Sound 2014

Időpont: 
2014. július 10. 0:00 - csütörtök - 2014. július 13. 0:00 - vasárnap

150.000 vendéget várnak Zamárdiba, a szerda este induló MasterCard Balaton Soundra. A fesztivál ma már nem csupán a régió, de Európa egyik legfontosabb zenei eseménye, amelyre a világ minden pontjáról tízezrek érkeznek Magyarországra. A színvonalas és színes programban világsztárok egész sora lép fel, egyedi és látványos helyszíneken. Jelen lesz többek között Wiz Khalifa, David Guetta, Alesso, Armin van Buuren, a Clean Bandit, Martin Solveig, Richie Hawtin és a Disclosure is.

A Magyar Turizmus Zrt. a Balaton legnagyobb eseményén a #JÓAVÍZ kampánnyal jelenik meg. A bérletek már elfogytak, napijegyek pedig már csak csütörtökre és vasárnapra válthatók. A szervezők azonban felhívják a figyelmet, hogy utcai árusoktól vagy internetes hirdetések alapján ne vegyenek jegyet, mert azok jórésze hamis.

2007-ben, a Balaton Sound indulásakor még kevesen hittek abban, hogy a Magyar tenger partján lehet létjogosultsága egy új tömegrendezvénynek. A Sound szervezői azonban egy olyan eseményt indítottak útjára, amely kellően egyedinek számított a hazai piacon. “Prémiumfesztiválként aposztrofáltuk a Balaton Soundot, amely utalt a környezetre, a szolgáltatások színvonalára és a program összeállítására, a fesztivál tartalmára egyaránt” – mondta el Fülöp Zoltán, az esemény egyik alapítója. “Ennek is köszönhettük, hogy már az elejétől olyanok fedezték fel maguknak Zamárdi szabadstrandját és magát a Balatont, akiktől korábban távol állt a fesztiválozás műfaja” – tette hozzá.

A Balaton Sound (mára MasterCard Balaton Sound) eddigi hét éve igazi sikertörténet: túl azon, hogy két éve Európa legjobb közepes méretű fesztiváljának választották, a Sziget mellett ez az esemény vonzza a legtöbb turistát Magyarországra.

“Míg az induláskor, 2007-ben néhány tízezren vették birtokukba Zamárdi szabadstrandját, idén már 150.000 vendéget várunk, itthonról és számos más országból” – jelentette be Lobenwein Norbert, a Sound másik alapítója. A főszervező elmondta, hogy pár évvel ezelőtt a hazai fesztiválszervezés történetében először fordult elő, hogy elővételben elfogytak a bérletek. “Idén ez már a kapunyitás előtt egy hónappal megtörtént, ma pedig már csak csütörtöki és vasárnapi jegyek kaphatók, korlátozott számban” – tette hozzá. A főszervező felhívta arra a figyelmet, hogy utcai árusoktól és a világhálón felbukkanó hirdetések alapján senkinek nem javasolt jegyvásárlás, mert azok jó része hamis.

Egy egészen újjá varázsolt helyszínre várják a szervezők szerda kora délutántól, a nyitónaptól, a fesztiválozókat. Ahogyan fogalmaztak, a “közönségnek tátva marad majd a szája azoktól az egyedi építményektől és látványelemektől, amelyek kifejezetten erre az alkalomra készültek”. A fesztivál egyedi nagyszínpada 2013-ban több formatervezési díjat is nyert.

A MasterCard Balaton Sound is kapcsolódik a Green Festival kampányhoz, amely pár nappal ezelőtt, a soproni VOLT Fesztiválon már jól vizsgázott. A fesztivál közönsége a készpénzt helyettesítő FestiPay kártya kiváltásakor 500 Ft kaucióért kötelezően egy Green Festival bag-et kap, amelyben a hulladékát gyűjtheti. Távozáskor - miután a teli zsákot leadja a gyűjtőpontok valamelyikén -, nemcsak a kauciót kapja vissza a látogató, de kap egy pólóvásárlási bónt és egy oklevelet is, amely a környezettudatosság bizonyítéka. A szervezők itthon és a világ nagyobb fesztiváljain ezzel arra mutatnak rá, hogy a közönség a hétköznapokban is maga tehet a legtöbbet a saját környezetéért.

A programkínálat magáért beszél. Négy nap alatt 150 fellépő, világsztárok egész hada érkezik Zamárdiba. Itt lesz többek között Wiz Khalifa, David Guetta, Alesso, Armin van Buuren, a Clean Bandit, Martin Solveig, Martin Garrix, Richie Hawtin és a Disclosure is. A koncertek közül 24 a www.balatonsound.hu, a www.ustream.tv/telekom-mastercardbalatonsound2014 és a telekom.hu/fesztival oldalon élőben is látható lesz a Telekom jóvoltából.

A szerdai megnyitón Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy beindult a főszezon a Balatonnál is, ahogy fogalmazott: “színes programtengerben lubickolhatunk egész nyáron a tónál” – hozzátéve, hogy évek óta az egyik legfontosabb és legtöbb vendéget vonzó esemény a régióban a Balaton Sound, amely nemcsak a hazai, hanem a külföldi vendégek körében is egyre népszerűbb: a külföldi látogatók aránya folyamatosan nő.
“A Magyar Turizmus Zrt. a turisztikai információk mellett, több szórakoztató attrakcióval is várja az érdeklődőket a fesztiválon” – mondta a vezérigazgató helyettes. “Egy különleges néptánc szimulátor segítségével próbára tehetik tánctudásukat a játékos kedvűek, a digitális képeslapküldő játékkal pedig bármilyen magyarországi helyszín előtt fotózkodhatnak, az elkészült képet pedig tetszőleges címekre kaphatják meg” – avatott be a részletekben a szakember.
“A Balaton, a legnépszerűbb belföldi úti célunk, milliókat vonz évente a tó partjára, ezért fontos, hogy a környezettudatosságra, a fenntarthatósági szempontokra is felhívjuk a figyelmet. Bárki csatlakozhat a #JÓAVÍZ kampányunkhoz, akinek fontos, hogy még sokáig élvezhessük természeti kincsünk értékeit, és ennek érdekében nyaralóként is aktívan szeretne tenni” – tette hozzá Horváth Gergely.