„Azt mondja ki helyettünk, amit mi nem merünk kimondani”.

2015. december 10-én a Müpában két egymástól látszólag igen távol álló, ám mégis egy estén tökéletes egységet alkotó zeneszerző művei csendülnek fel: a közönség Mahler VI. (a-moll, “Tragikus”) szimfóniája mellett Schubert-dalokat hallhat Kolonits Klára operaénekesnő és Dinyés Dániel zongoraművész előadásában.

Gustav Mahler szimfóniái és Franz Schubert dalai: a romantika két ellenpontja. Az egyik oldalon monumentális tablók, tengerként áradó, hatalmas zenei ívek és viharos érzelmek – a másik oldalon precíz, aprólékosan kidolgozott képek, kristálytisztán csengő dallamok és letisztult mondanivaló. Ha ennyire különbözőek, mégis miféle kapcsolatot vélhetünk felfedezni a két zeneszerző között? Talán nem is kell végletekben gondolkodnunk. Hiszen a zene históriája egyfajta organikus történelem, ahol minden zeneszerző összekapcsolódik egymással.

Keller András, a Concerto Budapest vezetője erről így vélekedik: “Schubert életművében talán a dalirodalom volt a legjelentősebb, Mahler szimfonikus költészetében pedig az ének szintén egyfajta vezérmotívum. Schubert pici dalformákban, miniatűrökben, nagyon rövid idő alatt mesél el egy történetet, fest le egy hangulatot, míg Mahlernél ez óriási költészetfolyamként tör felszínre.”
Mahler VI. “Tragikus” szimfóniája kivételes helyet tölt be a Mahler-szimfóniák sorában, szokatlanul komor hangvételű zárótétele kiemeli a többi mű közül. A mű mellékneve Mahler tanítványa, Bruno Walter szerint magától a mestertől származik: „Mahler Tragikusnak nevezte a szimfóniát: a zárótétel szimfonikus fokozásai és csúcspontjai komor erejükben hasonlatosak az óceán házmagas hullámaihoz, melyek a hajóra zúdulnak, és pusztulást hoznak rá.”

E mellé a nagyszabású, megrendítő mű mellé megfontoltan kellett kiválasztani az ellenpontként felcsendülő Schubert-dalokat. Kolonits Klára és Dinyés Dániel olyan remekműveket szólaltatnak meg, amelyek még egy oly hatalmas térben, mint a Müpa is képesek a dal műfaj meghittségét és intimitását megteremteni.

Habár a két zeneszerző esetében a forma más, a cél és a hatás egy: megfogalmazni és kimondani a legalapvetőbb emberi érzelmeket. Azokat, amelyeknek mi talán nem is merünk igazán hangot adni. Ők helyettünk is megteszik. És általuk mi is felszabadulhatunk.