Az évkezdésre is tartogatott még egy nagy durranást a Dumaszínház – január 3-án az MVM Dome adott otthont a Hadházi 60! című műsornak.

Januártól izgalmas színházi előadások színtere is lesz Budapest egyik legkedveltebb közösségi helye, az Akvárium Klub. Az Akvárium Színházi Műhely első előadása január 13-ra várható, méghozzá egy kultikusnak számító darab újragondolásával: Nagy Feró Hamletjét a fiatal színművészekből álló Sicc Production társulata viszi színpadra.

Tavaly lett 20 éves a Dumaszínház. A jeles kerek évforduló kapcsán a színház vezetése úgy döntött, hogy a Corvin sétányon megalapítja a Dumaszínház csillagai stand-up sétányt, amelyen már idén egy névre szóló csillagot kap a társulat egyik humoristája. Az eseményre ezt követően kétévente kerül majd sor.

Garcia Lorca drámája: az esküvő után, a menyasszonytánc előtt megszökik az újdonsült feleség  - nevezzük így - a volt vőlegényével. Az éjszakában a férj és a volt vőlegény találkozásakor előkerülnek a kések, amelyek mindkettőjük számára elhozza a halált. 

A Thália Színház előtt, a bejárat esővédőjét tartó oszlop körül egy nagy kör van a betonba vésve. A körcikkekbe az épületben működő zenés helyek, színházak neveit és működési idejüket írták be. 

Az operett kedvelőinek idén ősszel egy különleges meglepetéssel készül a József Attila Színház, hiszen szeptembertől a világhírű operett, Lehár Ferenc: Luxemburg grófja kerül színpadra, amely felejthetetlen szórakozást és zenei élményt ígér minden néző számára.

Oldalak