Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Több mint húsz évvel az első fehérvári bemutató után ismét felcsendültek a Hegedűs a háztetőn jól ismert dallamai a Vörösmarty Színházban. A nagy várakozás övezte február 15-i bemutató hatalmas sikert aratott a közönség soraiban. Az előadást a teátrum Telihay Péter rendezésében, Vári Bertalan koreográfiájával állította színpadra. A főszereplő tejesembert, Tevjét Egyed Attila, feleségét, Goldét Váradi Eszter Sára formálta meg.
Közel 25 év telt el a két székesfehérvári Hegedűs a háztetőn bemutató között. Ez azért is különleges, mert a társulat több művésze is mindkét előadásban játszott. Többek között Váradi Eszter Sára és Závodszky Noémi, akik 2001-ben Chavaként és Cejtelként játszottak a musicalben, az új bemutatóban azonban már Golde és Jente szerepeiben láthatóak.
Az előadás rendezője, Telihay Péter, alkotótársai Daróczi Sándor, díszlettervező; Papp Janó, jelmeztervező; és Vári Bertalan, koreográfus. Koncepciójuk szerint egyszerre mutatják be autentikusan Anatevka zsidó közösségének életét és közösségét, ugyanakkor a történet kortalanságára igyekeztek helyezni a hangsúlyt. A rendező elmondta, hogy sajnos az a történelmi szituáció, melyben egy nép kénytelen elvándorolni hazájából és kénytelen egy idegen környezethez alkalmazkodni, újra és újra megismétlődik. Éppen ezért Tevje mellett a másik fontos főszereplője az előadásnak maga a közösség, amelynek a mindannyiunk számára ismerős tejesember egyfajta morális vezetője.
A megannyi jól ismert dalt hét fős klezmer-zenekar szólaltatja meg a színpadon. Az előadás zenei vezetője Cserta Balázs. Réti Anikó, korrepetitor amellett, hogy a dalok betanítása volt feladata, az előadások alatt zongorán játszik, vezényel és kórusmesterként is felügyeli az előadást.
A produkció szerencsés csillagzat alatt jött létre, hiszen az ideális szereposztás adott volt a társulaton belül. Tevje, a tejesember, megannyi ikonikus színész szakmai mérföldkövét jelentette már. A Vörösmarty Színházban Egyed Attila formálja meg egyszerre ismerős módon, egyszerre a saját személyiségét és szerep-értelmezését hozzáadva. Tevje csípős nyelvű feleségét, Goldét Váradi Eszter Sára alakítja, a rá jellemző erővel és bájjal. Három házasodni kívánó lányuk, Cejtel, Hódel és Chava szerepeiben Ballér Biankát, Kiss Diána Magdolnát, és Ladányi Júliát láthatja a közönség. A két kisebbik lányt, Sprincét és Bjelkét Tyityán Zorka és Szarka Johanna játsszák. Fontos szerepet játszik még: Andrássy Máté, mint Mótel, valamint anyja, Sandel, akit Nagy Judit formál meg; a kocsmáros, Mordcha szerepében Sarádi Zsolt látható; a tanító, Percsiket Ionescu Raul játssza; Krisztik Csaba pedig a harmadik kérő, a fiatal orosz Fegykaként van színen, Lázár Wolf, a mészáros karakterét Kricsár Kamill alakítja; Závodszky Noémi a minden lében kanál Jente, a házasságközvetítő szerepében látható; az álomképben feltűnő Fruma Sárát és Tzeitle nagymamát pedig a produkció súgója és asszisztense formálja meg, Soltész Rita, illetve Németh Mariann. Anatevka fontos emberei között ott van még Kelemen István és Imre Krisztián, mint Rabbi és fia; Juhász Illés, mint Csendbiztos; Szabó Miklós Bence, mint Avram; Illés Áron, mint Szása; valamint Rovó Tamás, a Hegedűs, aki nem utolsó sorban az előadás koreográfus asszisztense is.
Közreműködik még: Elekes Levente, Böjtös Natália, Hadházi Péter, Kertész Boglárka, Koreny Réka, Kovács Marcell, Major Gábor, Molnár Zsófia Zsóka, Nagy Nóra Alma, Panka Dominik, Péter Ákos, Schneider-Zaj Ákos, Talpag Lili
Zenekar: Dávid József/Máté László, Seres Tamás/Dráfi Kálmán, Berec Péter/Cserta Gábor, Nagy Ferenc/Király István, Györök Máté/Fajszi Csanád, Kovács Zsolt/Kovács Balázs, Réti Anikó
Kórus: Csaba Krisztina, Dabóczy Áron, Fáncsik Benjamin, Feke Mariann, Nyárs Annamária Panka, Polgár Zoltánné, Poroszlai Gergő, Schneider Máté, Varga Koppány




















