Seth MacFarlane nagy sikerű, élőszereplős vígjátéksorozata, a Ted második évada a mai napon, március 20-án debütál, kizárólag a SkyShowtime-on. Az előzménysorozat első három epizódja már elérhető a streaming szolgáltató kínálatában, az új részek pedig hetente érkeznek.

Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet után is egymást segítő szimbiózisban tudnak létezni a kőszínházi előadásokkal. Ami a mozinak a Netflix, az a színháznak a SzínházTV. Nem versenyezni kell egymással, hanem egymást kiegészíteni és ezzel egy új dimenzió nyílik a „színházfogyasztás” terén – vallják a SzínházTV létrehozói.

























