Fájdalom és dícsőség - Színes spanyol dráma

Pedro Almodóvar filmje a Cinetel Kft. forgalmazásában május 23-tól a mozikban.

Pedro Almodóvar megannyi fájdalom és dicsőség után karrierje egyfajta összegzéséhez érkezett. Erre utal, hogy legújabb filmjének főhőse egy filmrendező, aki visszatekint életére, hogy alkotásai és szerelmei kereszttüzében próbálja értelmezni a jelenkor válságát. A spanyol kultrendező ehhez olyan világsztárokkal dolgozik ismét együtt, akik már első sikerei idején is mellette álltak: Antonio Banderas és Penelopé Cruz.

A filmrendező Salvador Mallo (Antonio Banderas) élete alkonyán visszatekint a maga mögött hagyott időszakra. Gyermekkora a ’60-as évekre esett, amikor családja egy jobb élet reményében Spanyolországba vándorolt, és Valencia tartományban, egy faluban telepedett le. Mallo itt tapasztalta meg először, mit is jelent a vágyakozás. A szerelem aztán a ’80-as években, immár a pezsgő Madridban, felnőtt férfiként éri utol. A lángolást a szakítás elviselhetetlennek tűnő fájdalma követi – Mallo ekkor fedezi fel a mozi varázsát, és döbben rá, hogy az alkotói tevékenység vigaszt nyújt kínzó bánatára. Mára, cselekvésképtelen művészként csak az ürességet érzékeli, amelyben még a filmkészítés is lehetetlennek tűnik – akárcsak az, hogy elválassza a magánembert az alkotótól. A változás érdekében megpróbálja felidézni és megérteni múltját, mert biztosan érzi, hogy ebben rejlik a kulcs, amely kisiklott élete számára új utat nyit a megváltás felé.

Forgatókönyvíró és rendező: Pedro Almodóvar

Főszereplők: Antonio Banderas, Penélope Cruz, Raúl Arévalo, Cecilia Roth, Asier Etxeandia

Operatőr: José Luis Alcaine

Vágó: Teresa Font, Zene: Alberto Iglesias

Producerek: Agustín Almodóvar és Esther García

Korhatár: 16

Hirdetés