Koncert-show november 26-án a Fővárosi Nagycirkuszban

A Kötéltánc elnevezésű dalpályázat 12 döntőse élőben adja elő pályaművét a manézsban.

A produkciókat héttagú szakmai zsűri értékeli, és a közönség is szavazhat az általa legjobbnak ítélt számra. A fődíj egymillió forint! A cirkusz varázsát megfogalmazó, pozitív hangvételű dalok születését kívánta elősegíteni a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. a Kötéltánc elnevezésű pályázata kiírásával. Összesen 59 pályázat érkezett a szeptember 30-ai beadási határidőig, a legkülönbözőbb zenei stílusokban nyújtottak be szerzeményeket.
A Fővárosi Nagycirkusz szakmai zsűrije tíz dalt juttatott egyenes ágon a döntőbe, további két dal pedig a közönségszavazatok által került a végső mezőnybe. A számok utóbbi csoportjának tagjaira október 28. és november 10. között online szavazhatott a közönség, összesen 1641 szavazat érkezett a pályaművekre. A november 26-ai élő koncerten a döntő estéjére felkért szakmai zsűri 12 dalt értékel majd:
1. BIum József - Four Fathers: A légtornász
2. Czimmermann Kitti: A Cirkusz valami más
3. Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska: Circus of the World
4. Dinyés Dániel-Hegyi György: Ugye elkapsz majd. Előadja: Nádasi Veronika
5. Jakobicz Eszter: Kötéltánc
6. Közös Éneklődési Kör: Cirkusztündér
7. Nejad Flóra featuring Talamba: Benne a világ
8. Orosz Mihály feat Iványi Márta: Ilyen az ember
9. Pejtsik Panna - Ki a manézsra lép
10. Szloboda Tibor: Kötéltánc
11. The Anahit: Together
12. Vincze Lilla: Eljött a cirkusz

A zsűri tagjai:
Molnár György ‘Elefánt’ - Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros

Szakál László - a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője
Szente Vajk - Jászai Mari-díjas színművész, rendező
Szomor György - Nádasdy Kálmán- díjas rendező, színész, zeneszerző, dalszövegíró
Polyák Lilla - énekesnő, színművész
Varró Dániel - József Attila-díjas költő
Keresztes Ildikó - énekesnő, színművész
A három dobogós dal pénzdíjban részesül, szerzőiket 1 millió, 500 ezer és 350 ezer forinttal jutalmazzák. Az est nézőközönségének szavazatai alapján további 500 ezer forintos közönségdíjat is kiosztanak.

A műsorvezető Harsányi Levente lesz. Ismert médiaszemélyiség vezeti a Fővárosi Nagycirkusz dalpályázatának gálaestjét. A humoráról ismert Harsányi Levente 1996 óta informálja és szórakoztatja a televíziónézőket és a rádióhallgatókat. A nagyszájú poénbomba olyan televíziós műsorokban dobta fel a nézők kedélyeit, mint például az Aszfaltbetyár, a Luxor szerencsejáték műsor, a Dalnokok Ligája, a Csináljuk a fesztivált, a 2008-as Eurovíziós Dalfesztivál döntője, A Dal backstage és a Dal+, a Magyarország szépe - Miss World Hungary, vagy a 2016-os labdarúgó-Európa- bajnokság alatt futó Jöttünk, láttuk, visszanéznénk! című sportműsor. A rádióhallgatók többek között a Telefonbetyár, a Kukori és a Talpra magyar! című műsorokból ismerik. A kétgyermekes édesapát szakmai munkásságáért 2011-ben és 2012-ben a Legjobb rádiós műsorvezető-díjjal tüntették ki, 2016-ban a magyar sajtó kategóriában pedig Regionális Prima-díjjal.

A dalversenyt artista produkciók színesítik. A Kötéltánc címhez hűen magasdrótszámot mutat be a többszörös cirkuszfesztivál-díjas ifj. Simet László, valamint Nyerges Anna artistanövendék is. Előadásukban kirajzolódik a tapasztalt szakember és az új generáció találkozása. Az élő artistalegenda, a Cirque du Soleil sztárja, ifj. Simet László is fellép a Kötéltánc dalpályázatunk döntőjén. lfj. Simet László húszévesen csatlakozott szülei magasdrót-egyensúlyozó számához, 1978-tól velük lépett fel a világ legnevesebb cirkuszaiban. 1989-től drótkötélen motorozik, majd 1995-től a halálkerék is színesíti a produkcióját. Legújabb száma az Astronauts címet viseli, ami a halálkerék és a magasdrót kombinációja. Tizenhárom éve visszatérő szereplő a Cirque du Soleil műsoraiban, ahol főszerepet is játszott. Skywalkkal lépett fel a 2012-es londoni olimpia és paralimpia záróünnepségén. Tehetségét számos szakmai díjjal jutalmazták, többek között Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, emellett számos nemzetközi cirkuszfesztiválon aratott sikert. Az Idén nyáron hatvanadik életévét betöltő cirkuszművész nemrég megdöntötte a saját magassági rekordját: Kínában, az első Wencheng Dawazi International Competition Fesztiválon 87 méter magasban, egy 157 méter hosszú drótkötélen szaladt át többször is. A versenyen gyorsaságával harmadik helyezést ért el.

A showműsorban a Hófődte álom - ősi cirkuszi mese című téli műsor sztárjainak különleges produkciója is látható lesz. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. - a klasszikus műsorok mellett - kortárs, történetmesélő cirkuszi előadásokat is bemutat, amelyek létrehozásában szövetkezik a társművészetekkel, vagyis a színházművészettel, a táncművészettel, a képzőművészettel, az irodalommal és a zenével. Ennek jegyében hirdették meg 2018-ban Csoda a cirkuszban nevű irodalmi pályázatát, amelyre verseket és novellákat vártak. Közel 200, a cirkusz varázslatos világát ábrázoló mű érkezett a felhívásra az ország minden tájáról, sőt a határokon túlról is. Ezt követte a Kötéltánc dalpályázat meghirdetése 2019-ben.

A koncert-showra jegyeket a Fővárosi Nagycirkusz honlapján keresztül lehet váltani.

Hirdetés