Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Három év után, március 15-én új lemezzel jelentkezik a Farkas Róbert prímás által 2007-ben alapított, legendás Budapest Bár.
Az eredetileg egy lemezre összeállt zenekarnak az idei immár a nyolcadik sorlemeze. A Ha megtehetném c. új lemez témája a szerelem, a vágy, címadó dalát Lovasi András írta. Az albumon tizenegy énekes - Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Szűcs Krisztián, Tóth Vera - és a Budapest Bár öt kiváló zenésze tizennégy dallal szerepel. A CD-n négy vadonatúj dal - Lovasi András, Frenk, Szűcs Krisztián, Keleti András szerzeményei - valamint új feldolgozások és koncert kedvencek is helyet kaptak. A Budapest Bár a lemezbemutató koncertet március 15-én, vasárnap tartja a MOMKultban, a zenei anyag aznap jelenik meg az ismert digitális felületeken és fizikai CD formában.
Addig is itt a link, ahol bele lehet hallgatni a vadonatúj lemez dalaiba, és a You Tube link.
A Budapest Bár zenei - szellemi műhelyében jött létre a nagysikerű Zabolátlan lovaim című lírai dalest, melyet 2019. végén mutattak be a Katona József Színházban, de a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel hamarosan újra műsorra tűzik Budapesten és vidéken is. (Március 30-án Szegeden, július 24-én a Kultkikötő, július 28-án pedig az Ördögkatlan fesztivál programjában lesz látható a produkció.) Zabolátlan lovaim címmel egy album is megjelent digitalis kiadásban.
Kollár-Klemencz László, Farkas Róbert hegedűművész, a Budapest Bár vezetője, valamint Dargay Marcel, a Katona József Színház állandó zeneszerzője együtt készítették el ezt a különleges, rendkívül szuggesztív és érzelmes előadást.
A Zabolátlan lovaim című produkcióban gyönyörű, érzelmekkel túlfűtött, melankolikus, ismert és ismeretlen, hazai és nemzetközi dalokat válogattak egy csokorba. Francia sanzonokat és nagy klasszikusokat a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évekből - Jacques Brel, Yves Montand, Dalida, Viszockij, Johnny Cash, Benjamin Clementine, Cseh Tamás, Paolo Conte, Marlene Dietrich -, valamint a kortárs popkultúrából a hangulathoz illő dalokat. A műsor különlegessége, hogy szinte minden dal új magyar fordításban hangzik el, így nagyon izgalmas, egyedülálló anyag jött létre
A lassan 13 éves Budapest Bár eddigi karrierje egyik legnagyobb koncertjére készül: 2020. július 9-én az 1000., jubileumi koncertjüket adják a Budapest Parkban. A koncerten az együttes összes eddigi énekese és zenésze fellép. Farkas Róbert zenekara, a magyar rockzene kultikus alakjai táncdalokat, filmslágereket, kuplékat és híres slágereket adnak elő a jubileumi koncerten, mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében. A teljes csapat nyáron egyedül július 9-én, a Budapest Park színpadán látható, ahol az együttes világraszóló mulatsággal ünnepli a jubileumi 1000. koncertet.
A Budapest Bár zenekar az eddig eltelt 13 év alatt bebizonyította, hogy cigányok és magyarok valódi kreatív közösségben, hosszú távon is tudnak együtt dolgozni és maradandót alkotni - ebben Farkas Róbert alapítónak, az együttes vezetőjének és feleségének Gáncs Andrea menedzsernek igen nagy szerepe van. A Budapest Bár vezetője Farkas Róbert a Zeneakadémián végzett. Karrierjét a 100 tagú Cigányzenekarban kezdte, akikkel már nagyon fiatalon beutazta a világot. Az utazások során szerzett nyitottsága később arra késztette, hogy a klasszikus zenei irányzatoktól távol eső világokat is kipróbáljon: játszott balkáni zenét, autentikus cigányzenét és rockzenét is. A hegedű és gitár mellett harmonikán és zongorán is játszik. Felesége Gáncs Andrea menedzser, akivel együtt alapították a Budapest Bár zenekart, melynek Farkas a vezetője is.
Farkas Róbert eredeti szándéka az volt, hogy - életben tartva és megújítva a régi hagyományokat - új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának. Így született meg a generációkat átívelő Budapest Bár, a valódi örömzene. A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra – ezzel megteremtve egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait.
A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.