Ezen a héten a térség három táncával, az ugróssal, a kanásztánccal, valamint a lassú és friss csárdással ismerkedhetnek meg az Országos Széchényi Könyvtár közreműködésével.

A Balaton és a Dráva folyó között, ahogy az öregek mondják Somogyország dombos, erdőkben, mezőkben gazdag vidékén találjuk a magyar tánckincs legszebb, legrégiesebb táncait. A Táncolj velünk! című gyermek néptáncoktató filmsorozat 1998 és 2008 között készült a nemzeti könyvtárban. Az ismeretterjesztő széria a Martin György Néptáncszövetség és az Örökség Népművészeti Egyesület kezdeményezésére indult, összeállítását pedig az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárában működő Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány végezte.

A táncokat, amelyeket a MTA BTK Zenetudományi Intézet Néptánckutató Archívuma filmjeivel illusztráljuk, az Országos Széchényi Könyvtár YouTube-csatornáján tesszük közzé 2020. május 15-ig, péntek délutánonként. A filmsorozat kiválóan használható minden közösségben gyermektánc oktatására; használatával nem csupán a képzett táncpedagógusok, hanem a néptáncot alapszinten ismerő oktatók is kitűnő eredményt érhetnek el. A sorozat szerkesztő-forgatókönyvírója dr. Diószegi László, történész, Harangozó-díjas koreográfus, rendezője Szécsényi Anikó, az OSZK munkatársa.

A somogyi terület elzártsága és az, hogy ezen a vidéken a pásztorkodás a 20. század elejéig virágzott, kedvezett a régi kultúra és életforma megmaradásának, ezért a somogyi tánchagyományban a későbbi eredetű csárdás mellett közkedveltek maradtak régi táncaink is.

Az ugróst még a közelmúltban is a legrégiesebb formában táncolták Somogyban. Valamikor a 19. század közepén alakulhatott ki, amikor a pásztorok heves és robbanékony stílusát a parasztság a saját ízléséhez kezdte alakítani, és annyira népszerű lett, hogy egészen a múlt század közepéig még a csárdásnál is szívesebben járták.

A kanásztánc a somogyi táncok legkülönlegesebb típusa, amely az idősek visszaemlékezései szerint a múlt századig gazdag eszközkezeléssel, párbajszerű mozdulatokkal átszőtt virtuóz táncnak számított. A férfiak régebben valóban fegyverrel, karddal, baltával, majd később már más eszközzel, bottal, söprűvel virtuskodva táncoltak. Az ügyességi próba lényege az eszköz kerülgetése volt, viszont a keresztbe rakott botot tánc közben érinteni vagy elrúgni nagy szégyent jelentett.

A somogyi csárdás régies jellegét mutatja a lassú csárdás úgynevezett „lejtő” formája, amikor a táncosok a lábujjhegyről talpra ereszkedve, térdüket nyújtva, majd meghajlítva, folyamatos, hullámzó, lejtő mozgást végeznek. A régies táncformát kiegészítik a Somogyban jellegzetes változatos, régies fogásmódok. A szemben álló összekapaszkodás mellett többféle kézfogásos változat is közkedvelt volt. A somogyi friss csárdások un. lenthangsúlyosak, elnevezéseik megőrizték azokat a régies névváltozatokat, amelyek a tánc főbb mozgásformáiról nyerték eredetüket. A lippenős, libbenős, mártogatós, kopogós jelölések mind a friss csárdást jelentik.

A nyolc tájegység jellegzetes táncait bemutató sorozatunk mellett felhívjuk a figyelmet a Virágvasárnaptól a feltámadásig címet viselő összeállításunkra is, melyet az Országos Széchényi Könyvtár honlapján teszünk közzé 2020. április 5-én. A válogatásban gyűjteményünk egy-egy különleges részletét, illetve korábbi, a húsvéti ünnepkör kapcsán írt blogposztjainkat kötöttük csokorba a húsvétra való felkészülés jegyében.