Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

Ezúttal Európa első gengsztercsaládjának történetét vitte filmre a híres spanyol rendező.
A számos filmdíjjal jelölt, A pestis néven híressé vált spanyol gyártású krimidráma új évaddal és történettel tér vissza a képernyőkre. A második évad a Garduna keze címet kapta, és azt az első európai bűnbanda családot mutatja be, amelyből később megalakult a hírhedt nápolyi Camorra maffia is.
A Garduna öt évvel a késő középkori pestisjárvány után vette át az uralmat Sevilla utcáin, amelyet akkoriban a nyugati világ gazdasági és kulturális fővárosaként aposztrofáltak. Aki szembeszállt a bandával, az életével játszott! Az Amerikával folytatott kereskedelmi monopóliumnak köszönhetően a város gazdasága és befolyása csak egyetlen irányba mozgott: felfelé. Mindeközben a háttérország lakosságszáma történelmi csúcsot döntött, a kormány az élelmezéssel és az egyéb közszolgáltatásokkal is küzdött. Ahogy az lenni szokott, a hatalmas társadalmi egyenlőtlenségek elégedetlenségeket szültek, ez pedig kiváló táptalajul szolgál a bűnözéshez. A Garduna egyszerre használta ki a beáramló vagyont, és a politikusok rendszabályozó inkompetenciáját – elindította illegális prostitúciós, valamint alkoholértékesítő tevékenységét, miközben az élelmiszerek fekete piacán is otthonosan mozgott.
Ezt a történetet vitte hat részes sorozatra a híres spanyol alkotópáros, a legalább 46 filmes díjjal jutalmazott Alberto Rodríguez, valamint Rafael Cobos, akiknek a Mocsárvidéket is köszönhetjük. A Garduna keze 2020. április 16-án 21:45-kor érkezik az Epic Drama tévécsatornára, és egész Közép- és Kelet-Európában csütörtökönként ugyanekkor vetítik majd az új részeket. A gyártásra igen nagy energiát és költségvetést fordítottak, csak a technikai stáb 200-ról 400 főre emelkedett a második évadra, az élethű középkori Sevilla megteremtése pedig jó 2000 speciális effektmunkálatot igényelt. A debütálást rekord nézettséggel fogadták Spanyolországban, és bár még csak a második évad premierjénél tartunk, már fontolgatják a harmadik felvonást is.
A sorozat magyar előzetese itt, kétperces werkvideója pedig ezen a linken.






















