Sherlock Holmes – Londoni helyszínelők

Guy Ritchie-nek remélhetőleg sikerült túltennie magát Madonnán és végre rendszeresen jelentkezik új filmekkel. Ezúttal Sherlock Holmes kalandjait dolgozta fel.

A híres angol detektív kalandjai cseppet se népszerűtlenek. Több mint kétszáz filmes adaptációval rendelkezik, így Drakula után a második legtöbbet megfilmesített képzeletbeli szereplő. Történetei tömegeket vonzanak és ha olyan sztárok játsszák a főszerepeket, mint Robert Downey Jr. és Jude Law akkor szinte garantált a siker. Vagy mégsem?

A korhű díszletek és jelmezek már nem igazi kihívás a filmiparban, így valami újat kellett mutatni, ami miatt más lesz ez a film. Először is jobban kiemelték Holmes harcművészeti képességeit és nem csak az agyát látjuk használni, hanem a puszta öklét is. Ezeket a jeleneteket mintha Sylvester Stallone-val forgatták volna és simán megállnák helyüket valamelyik Rocky filmben is. A másik torzítás, hogy Holmes-t kissé Dr. House-osra alakították. Ugyanúgy áll a dolgokhoz és ugyanúgy gondolkodik mint a népszerű sorozatban.
De nem csak Holmes karakterét próbálták „maira” varázsolni. Egyes jeletek például a most nagyon népszerű CSI-t idézik, amikor lárva vizsgálatot végeznek az egyik holtesten. Továbbá az is érdekes, amikor feltalálják az első távirányítású bombát...

Valami miatt mégis úgy érzem nem kell azonnal eltemeti a filmet és Guy Ritchie valamit mégis akar mondani. Még nem telesen kristályosodott ki bennem mi az, mert első nézésre nem volt egyértelmű. Az viszont biztos, hogy nem annyira izgalmas a film, mint amennyire a trailerből számítani lehet.

A karakter ugyanakkor nagyon megfogta Ritchie-t és annyi nyitott kaput hagyott a film végén, hogy szinte biztosan lesz folytatás, ha ezt a nézők is úgy akarják.

7/10 pont

Sherlock Holmes - angol-ausztrál-amerikai akciófilm, 128 perc, 2009
rendező: Guy Ritchie
szereplők: Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes), Jude Law (Dr. John Watson)

Hozzászólások (5)

  • anon
    offroadster (nem ellenőrzött)

    Azért tegyük hozzá, hogy House figuráját vállaltan Sherlock Holmesról mintázták. Hogy csak a legnyilvánvalóbb utalásokat említsem, a neve (Holmes angol kiejtése egyezik a "homes"-zal), Wilson-Watson, a lakásuk házszáma 221 stb.

    Holmes, aki tanulmányt írt a különféle szivarhamukról és pl. az egyik történetben végigelemzi egy névtelen levél papírját, tintaösszetételét, a kivágott betűk típusát és a felhasznált ragasztóanyagot, végső soron a CSI és hasonló krimik szellemi előképének is tekinthető.

    Szóval ezt a filmet ugyan még nem láttam, de a trailer alapján nem biztos, hogy pont ezekben a dolgokban szakad el legjobban az eredeti figurától.

    jan. 07, 2010
  • anon
    Scal (nem ellenőrzött)

    a kritikusok úgy néz ki csak a hibákat látják

    itt a mi, kicsit objektívebb véleményünk: www.fatumteam.com

    jan. 13, 2010
  • anon
    báj (nem ellenőrzött)

    Csatlakozom az előttem szólókhoz! A filmet mielőtt kritizálni kezdenénk előbb talán meg kellene ismernünk. Ha erre nem volt elég az egyszeri megtekintés, akkor kérem a mélyen tisztelt kritizálót, hogy annyiszor nézze meg, amennyiszer csak kell! Egyébként a stilisztika is rémes, nemcsak az alapgondolatok!

    jan. 26, 2010
  • anon
    misi

    Ezek szerint addig kell nézni egy filmet amíg meg nem tetszik?

    jan. 26, 2010
  • anon
    Plant (nem ellenőrzött)

    Ez jó :)
    Sztem kellőképp objektív volt a kritika...és tetszett a dr House hasonlat is.

    júl. 21, 2010