Tarolt a METU a 7. Savaria Filmszemlén

Június 3-5. között zajlott idén rendhagyó módon a 7. Savaria Filmszemle, amelyre 117 pályamű érkezett: 49 diákfilm, 34 dokumentumfilm, 15 filmetűd, és 19 kisjátékfilm.

A díjazottak kihirdetésére online formában került sor június 5-én, pénteken. A Fiatal alkotók kategóriájában négy METU-s alkotást is díjaztak. A Fiatal alkotók kategória első helyezettje Venczel Zsolt Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakunkon diplomázott hallgatónk Frekvencia című diplomafilmje lett, a kategória harmadik díját Fazekas Gyöngyi Mozgóképművész mesterszakunkon készített, A narancs útlevél című diplomamunkájának ítélték. Két különdíjat is elhoztak diákjaink: Papp Máté Képalkotás alapszakunk mozgóképkultúra és média szakirányának hallgatója Sans Idée vizsgafilmjével, valamint Sasvári Richárd Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakunkon végzett hallgatónk Kísértés című kisfilmjével szerzett elismerést.

A zsűri tagjai András Ferenc, Kossuth-díjas filmrendező, Halmy György filmrendező, Koltay Gábor Érdemes Művész, Balázs Béla-díjas filmrendező, Dr. Kollarik Tamás producer, filmrendező, jogász, egyetemi oktató és Dr. Kucsera Tamás Gergely egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára voltak.

Venczel Zsolt: Frekvencia

Zsolttal korábban készítettünk interjút, melyben mesélt az akkor frissen elkészült diplomafilmjéről: „A diplomafilmem története egy olyan világban játszódik, ahol a hatalom betiltotta a zenét, és egy külön hatósággal kutatja fel a megmaradt zenészeket és hangszereket. A két főhős ebben a világban próbál boldogulni, és valahogy újra zenét juttatni a hétköznapi életbe. Nagy kihívás és annál is nagyobb élmény volt a forgatás, rengeteg tehetséges és szorgalmas emberrel dolgozhattam együtt, és remélhetőleg tartós kapcsolatokra tettem szert.”

Fazekas Gyöngyi: A narancs útlevél

Gyöngyi diplomafilmje számtalan nemzetközi és hazai sikert tudhat maga mögött, legutóbb a lengyelországi Gdansk városában rendezett EUROSHORTS Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíjjal jutalmazta A narancs útlevél című filmet. Gyöngyivel is készítettünk korábban interjút, ebben mesélt diplomamunkájáról bővebben:

„Egy disztópikus társadalomban játszódik, amelyben az Állam kiemeli a magánszférából a szaporodás ügyét. A férfiak számára létrehozott sorkatonasággal párhuzamosan a nők számára megteremti a soranyaság intézményét. Mesterséges megtermékenyítéssel minden, az Állam által alkalmasnak talált 18 éves nő köteles világra hozni 2 újpolgárt, eztán viszont csak az lehet anya, aki annak képezi magát: nemzetfenntartónak. Ők a fizetésüket is ezért kapják, s minden terhességet kötelesek kihordani. Aki más, civil foglalkozást választ, azt sterilizálják. A főszereplő, Fábri Annamária, a soranyaság helyett a Nemzetfenntartási Minisztériumban vállalt szolgálati időt. A 20 éves szolgálat utolsó napját tölti. Határőr, ő tartja vissza azon női állampolgárok útlevelét, akik még nem vonultak be. Papíron engedélyekről dönt, a gyakorlatban a rendőrökkel vitet el, ha kitartasz a határátlépési szándékod mellett. Ha a mai napot is végigcsinálja, leszerelhet – ez áll a szerződésben, melyet a soranyaság kiváltásáért kötött. Azonban belép az ajtaján az országot elhagyni készülő: Fábri Anna. Kettejük találkozásáról szól a film.”

Papp Máté: Sans Idée

Máté Képalkotás mozgóképkultúra és média szakirányunk hallgatója, szaktársával Rakita Richárddal közös operatőri gyakorlatuk során készített vizsgamunkájukban a harmincas évek párizsi művészközegének hangulatát szerették volna felidézni.

Sasvári Richárd: Kísértés

Richárd Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakunkon diplomázott 2019-ben. A Kísértés című rövidfilm Mártáról, egy lelkészről szól, aki az időskori demenciában szenvedő édesanyjáról próbál gondoskodni. Egyrészt be akarja bizonyítani Istennek és a gyülekezetnek, hogy képes megbirkózni ezzel a nehéz feladattal. Azonban, ahogy közeledik fia születésnapja, rá kell jönnie, hogy nem tud ezzel egyedül szembenézni.

A film trailere itt nézhető meg.