A Pannónia artmozija a tavaszt Pedro Almodóvar válogatott rendezéseivel búcsúztatja, mely során 1983 és 2006 közötti műveiből válogatunk.
"A Hököm Project társulatának több tagja koronavírus gyanús személlyel került kapcsolatba az elmúlt napokban. Felelős döntésünk értelmében a szeptember 1.-re meghirdetett Gellérthegyi álmok című Karinthy Márton emlékelőadásunkat nézőink, művészeink és dolgozóink biztonságára való tekintettel nem tartjuk meg."
A megvásárolt jegyek árát visszatérítjük itt.
Karinthy Márton szeptember elsején lenne 71 éves.
Emlékére egy ünnepi előadással készül a Hököm Project csapata, Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című darabjával. 2016-ban a Karinthy Színházban megrendezésre kerülő Purim Fesztivál egyik különleges programja volt Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című előadásának felolvasószínház jellegű produkciója.
Karinthy Márton teret engedett a fiatal, KoMod Színház névre hallgató csapatnak, akik Marci kérésére hozták létre ezt az egyedi programot. A felolvasó színház annyira sikeres volt, hogy Karinthy Márton segítségével színházi előadás született belőle. A 2016/17-es évadban a színház repertoárja közé bekerült a Gellérthegyi álmok című előadás. Későbbiekben a Karinthy Színház stúdiója a Hököm Stúdió nevet kapta és a társulat Karinthy Mártontól megkapta a Hököm Project elnevezést, amit azóta is büszkén használnak. A Karinthy Színház elődje, a Hököm Színpad első előadása a Szent Margit Gimnázium Dísztermében (akkori Kaffka Margit Gimnázium) volt 1982-ben. Az első bemutató Karinthy Ferenc: Gőz című egyfelvonásosa volt.
Karinthy Márton halálával megszűnt a Hököm Színpad, de a Hököm Project színházi társulat továbbviszi a nevet és új helyen folytatják a munkát. „Szeptember elsején, Karinthy Márton születésnapján búcsúzunk az előadástól és Marcitól. Ezután is büszkén viseljük a nevet, amit Tőle kaptunk. Köszönünk mindent Karinthy!” – írja a társulat.
Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok
"Amikor két ember találkozik, valójában hat személy van jelen. Kettő, ahogyan látják önmagukat; kettő, ahogyan látják egymást; és kettő, amilyenek valójában.” – William James
Háború van – mindegy, hogy hányadik.
Egy katonaszökevény és egy menekült lány bujkál egy gellérthegyi villában. Odakint ellenségek, a házon belül viszont csak egy férfi és egy nő, akik egymásra vannak utalva, akik próbálnak túlélni és megszabadulni a múltjuktól.
Játszanak, hogy eltereljék a figyelmüket a robbantások közeledő zajáról. Eljátszanak mindent és mindenkit; a múltat és a jövőt.
De hol van a határ a játék és valóság között? És mik a játékszabályok a háború közepén?
Szereplők
Lány: Bodó Edit, Szabó Sára, Széplaki Szilvia
Fiú: Gulyás Ádám, Inoka Péter, Kocsis Fülöp Soma
Látványtervező: Kovács Dorottya
Rendező: Kovács Henrietta
Az előadás a Karinthy Alapítvány és Karinthy Márton támogatásával jött létre.
Kovács Henrietta rendező az alapvetően két szereplős drámát hat személyesre formálta át. Az előadás formailag a függetlenszínházi irányhoz hasonul, mégis sikeresen egyensúlyoz az eredeti mű klasszikus gondolatiságával, így komplexitása révén még inkább rétegezi azt. Az előadás 4 évadon keresztül futott a Karinthy Színház HöKöm Stúdiójában.