A tét a kihalás volt.

Hogyan lehet lábnyomokból megismerni az ősember lajhárvadászati módszerét? Milyen összefüggés van az első emberek táplálkozása és a bőrszín kifehéredése között? Milyen hatással volt kora őseink tevékenysége a klímaváltozásra? Az őskor körül számos dolog vár még megfejtésre, de egy új dokumentumfilm forgatóstábja néhány kérdésre nemrégiben megtalálta a választ. Itthon A jégkorszaki óriások rejtélye címmel december 2-án 19 órától látható ez a Viasat Nature csatornán, Dick Mol, a világ egyik legismertebb paleontológusának vezetésével.

Valóban megettük a mamutokat vagy a klímaváltozás végzett velük?

A jégkorszakban óriásméretű állatok, mamutok, óriáslajhárok, kardfogú tigrisek és barlangi oroszlánok uralták a sztyeppéket. Alkalmazkodóképességüknek köszönhetően ezek sok tízezer éven át élték túl a klímaváltozásokat, majd jött az ember. Őseink csapatban vadásztak, és húsevő ragadozóként mindent megváltoztattak – vadászatuk okán pedig sajnos kihaltak a mamutok.

De miért evett az ember mamutot?

Az ősemberek otthonaiban talált rengeteg mamutcsont eleinte elgondolkoztatta a tudóstársadalmat: a jégkorszak emberei vajon csak összegyűjtötték az elhullott állatok csontjait, hogy tárgyak készítésére használják fel őket, vagy ők maguk voltak azok, akik levadászták ezeket az óriásokat? Az évek során kiderült, hogy az utóbbi igaz. Egy mamut pedig nemcsak azért volt ideális zsákmány az embereknek, mert egyetlen állat becserkészésével rengeteg táplálékhoz juthattak hozzá, hanem azért is, mert az állat húsa nagyon zsíros volt, illetve kiváló D vitamin-forrás. A sötétebb bőrű ősembernek is nagy szüksége volt a D vitaminra – kevés napfény mellett mindezt állati eredetű táplálékkal biztosította. A vadászaton szerzett zsákmányt egyébként már ezekben az időkben is el tudták raktározni: hideg szélben, szabad ég alatt szárítással, vagy épp sátrakban füstöléssel tartósították a húst, de az is bevett módszer volt, hogy a hideg földbe temették el a zsákmányukat.

Aki nem alkalmazkodik, elhullik – avagy a kardfogú tigrisek vége

Az ember nagyon hatékony vadász volt. Csoportosan, az állatok figyelmének elterelésével még a nála sokszor nagyobb jégkorszaki óriásokat is le tudta győzni, nem voltak tőle biztonságban sem a mamutok, sem a vérszomjas barlangi medvék. Ennek ellenére akadt olyan állat, amely túl erősnek bizonyult: a 280 kilós Smilodon (köznapi néven kardfogú tigris) a maga 20 centis szemfogaival sokáig legyőzhetetlennek tűnt. Elmés őseink azonban trükkös módon elintézték a konkurenciát. Mivel hatékonyabban vadásztak a Smilodonnál, lefedték az állat vadászterületét: elejtették a nagytestű állatokat a kardfogú tigrisek elől, így azok lassan, de biztosan éhen haltak. Míg az ember kisebb méretű állatok húsán vagy akár növényeken is elvolt, a Smilodon nem tudott változtatni étrendjén, és ez sajnos a faj végét jelentette.