Virtuális túrával ismerték meg malajziai startupok Európát

Kilenc malajziai startup részvételével zajlott az első Discover Europe virtuális ökoszisztéma-túra a Startup Campus és a MaGIC malajziai innovációs központ szervezésében.

A Startup Campus évek óta több országban alakít ki szoros együttműködést helyi inkubátorokkal, ezzel segítve a különböző régiók innovációs ökoszisztémái közti átjárást, és támogatva az arra kész startupok nemzetközi terjeszkedését. Idén ennek eredményeként, valamint a pandémia okozta digitális átállást kihasználva hozták létre legújabb white label programjukat, a Discover Europe virtuális üzleti túrát.

A programot első alkalommal a MaGIC malajziai innovációs központtal együttműködésben, Global Market-Fit Programme: in Europe néven, kilenc malajziai startup és scaleup cég számára tartották. A résztvevő csapatok egy 7 hetes program során Budapesten, Berlinen és Londonon keresztül ismerkedhettek meg az európai startup ökoszisztémával és a számukra releváns célpiacokkal. Értékes kapcsolatokat alakítottak ki állami és piaci szereplőkkel, valamint helyi befektetők előtt prezentálhatták termékeiket, fontos visszajelzést kapva arra vonatkozóan, hogy fejlesztéseik mennyire állnák meg a helyüket Európában. A programban résztvevő csapatok ezzel európai terjeszkedésük első lépését tették meg, amelyet a Startup Campus kínálta „soft-landing” programokkal folytathatnak.

„A Reneon Technologies csapatának nagy segítség volt, hogy beválogattak minket a Global Market-Fit Program: in Europe programba. Malajziából érkező startupként magas színvonalú, informatív és stratégiai megközelítést biztosított a startupunk európai uniós növekedéséhez. Olyan információkhoz jutottunk, amelyek egyébként, a világ másik felén nem lennének elérhetők egy cég számára. A 7 hetes program során virtuálisan Magyarországra, Németországba és az Egyesült Királyságba teleportáltunk, és Olívia (a Discover Europe programmenedzsere - a szerk.) segítségével üzleti kapcsolatokat és együttműködési lehetőségeket hoztunk létre EU-s partnerekkel. Az EU-ba készülő startupoknak és kkv-knak azt ajánljuk, hogy csatlakozzanak ehhez a programhoz, amely jelentősen fel fogja gyorsítani az ottani vállalkozásalapítás ütemét” - mondta Ashwin Menon, a programban résztvevő Reneon Techologies CEO-ja.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Startup Campus Global támogat minket a malajziai startupjaink számára 2020-ben szervezett európai piacra lépési kezdeményezéseinkben. Reméljük, hogy továbbra is kéz a kézben haladunk tovább, hogy a legjobb eredményeket érhessük el mind Európában, mind Malajziában” - tette hozzá KarSin Ng, a MaGIC Global Market-Fit programjainak menedzsere.