Amerikai koreográfus dolgozott a Miskolci Balettel

„Különleges kapocs alakul ki közöttünk”

A tengeren túlról érkezett hazánkba február végén Garrett Smith amerikai koreográfus, aki már harmadik alkalommal dolgozott a Miskolci Balett társulatával. Ezúttal több hétre jött, hiszen egy saját produkciót készített el a miskolci táncművészeknek, amit remélhetőleg hamarosan a közönség is láthat.

2019-ben egyhetes kortárs workshopot tartott a Miskolci Balettnek, majd 2020-ban ismét a Miskolci Nemzeti Színházban köszönthették, idén pedig már önálló produkcióval készül a Miskolci Balett társulata számára Garrett Smith amerikai koreográfus, táncművész, aki a világ számos pontján dolgozott már tánctársulatokkal. Többek között a Houston Balettel, a Norvég Nemzeti Balettel, de volt alkalma az orosz Bolsoj és a Mariinszkij Balettel is dolgozni, valamint a Netflix nagysikerű Tiny Pretty Things című táncos sorozat koreográfusaként is jegyzik.

A dallasi Bruce Wood Dance táncegyesületnek készítettem el először a „Forbidden Paths” azaz Tiltott ösvények című produkciót, Európában pedig a Miskolci Balett az első társulat, akiknek átadom ezt a koreográfiát. Remélem, hogy még sok más táncegyüttes is elsajátíthatja ezt a darabot világszerte – mondja a koreográfus. Hozzáteszi, a táncelőadás mindazoknak szól, kifejezetten Iránban, akiknek megtiltják, hogy a táncművészetet nyilvánosan gyakorolják. – Az Iszlám törvény tiltja a nők és férfiak fizikai érintkezését, és a tánc általában véve illegálisnak számít. Fontosnak tartom, hogy megosszam ezt az üzenetet a tánc nyelvén keresztül. Szerintem ezt a fajta művészeti formát mindenkinek szabadon kellene tudnia művelni – hangsúlyozza Garrett Smith.

A Tiltott ösvények tisztelgés azok előtt, akiknek nem adatik meg a mozgás szabadsága. – A koreográfiában vannak olyan részek, ahol pont ezt jelenítjük meg: a táncosok megérintenék egymást, de nem teszik, mert tilos. Folyamatosan bennük van a vágyakozás egymás megérintésére, de nem lehet. Aztán a végén mégiscsak megteszik – avat be a koreográfiába a táncművész, aki rámutat a párhuzamra a jelenlegi helyzettel, hiszen most a koronavírus járvány miatt nem érintkezhetünk, távolságot kell tartanunk. – A Miskolci Balett művészei nagyon nagy szenvedéllyel fordulnak a tánc felé, ezt minden próbán érzem. Ez az első alkalom, hogy koreográfiát készítek nekik, és minden próbán látom rajtuk a lelkesedést. Szerintem egy igazán különleges kapocs alakul ki most közöttünk – avat be a koreográfus.

A próbafolyamatról és a koreográfusról a Miskolci Nemzeti Színház A deszka népe című sorozatának új epizódjában láthatnak többet.