Érdekes statisztikák az FC Barcelonáról

A Barcelona az egyik legszebb futballt játszó csapat a világon, akiknek a játékukba itthon is rengetegen beleszerettek és rajonganak a csapatért. Most a legnagyobb rajongóknak is megpróbálunk újat mutatni és összegyűjtöttünk érdekes statisztikákat a katalánokról.

A csapat stadionja a Camp Nou majdnem 100 ezer fő befogadására alkalmas, ezzel ez Európa legnagyobb stadionja.

A Barcelona a 2012/13-as szezonban szerezte a legtöbb pontot a bajnokságban, azóta sem sikerült elérnie a 100 pontot a csapatnak, ekkor pont ennyivel zártak. A Guardiola-korszak után érkező Tito Vilanova volt képest véghezvinni ezt a bravúrt a csapattal. A legtöbb győzelmet is ebben az idényben érte el a csapat, 38 mérkőzésből 32-öt nyertek meg az LVBET bónusz adatai szerint.

A legkevesebb vereséget a 2009/10-es és a 2017/18-as szezonban produkálta a csapat, mindkét idényben mindössze 1-szer kaptak ki. Az elsőnél Pep Guardiola volt a csapat edzője, a másiknál a védekező specialista Ernesto Valverde tudta elérni a csapattal ezt a teljesítményt.

A katalánoknak a legdrágábban értékesített játékosa egyben a világ legtöbb pénzért megvásárolt labdarúgója is, Neymart 222 millió euróért vette meg a PSG 2017-ben. A lista második helyén Arthur található, akiért 2020-ban fizetett ki a Juventus 72 milliót. A harmadik helyért pedig 20 évet kell visszarepülnünk az időben, Luís Figot 60 millióért vette meg a legnagyobb rivális Real Madrid.

A Barcelona legdrágábban megvásárol kapusa Neto jelenleg, akiért 29 milliót fizettek ki 2019-ben, mögötte Jasper Cillessen található, aki 13 millióért érkezett 2016-ban. Meglepetés hogy Marc-André ter Stegen csak a harmadik ezen a listán, a német halóőr 2014-ben 22 évesen 12 millió euróért érkezett a klubhoz.

A csapat történetének a legfiatalabb gólszerzője jelenleg Ansu Fati, a játékos még a 17 éves sem töltötte be amikor 2019 augusztusában gólt szerzett a spanyol bajnokságban. A lista második helyezettje az óriási tehetségnek induló Bojan Krkic, aki 1 hónappal múlt 17, amikor 2007 októberében gólt szerzett a csapatban. A csapat legnagyobb sztárja Lionel Messi sem töltötte még be a 18-at, amikor megszerezte az első találatát a csapatban, ez 2005-ben történt.