Május 6-án, csütörtökön, 19 órakor a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjét online közvetítik a Zeneakadémiáról

A hangversenyt a youtube csatornáról ingyenesen érhetik majd el.

Műsor:

  Sztravinszkij: Pulcinella – szvit

  Sosztakovics: II. gordonkaverseny

  Prokofjev: Klasszikus szimfónia

Közreműködik: Gustav Rivinius (gordonka)

Vezényel: Daniel Boico

A karmester, Daniel Boico szellemiségének sokféle gyökere közül a legerősebb nyilvánvalóan az orosz, (szülei onnan származnak, ő maga Szentpéterváron tanult vezényelni), ezért tűzött hangversenye műsorára három orosz művet.

„Igor Sztravinszkij (1882-1971) Pulcinella című műve fontos állomás a zeneszerző életművében: ezzel kezdődik második nagy alkotó periódusa, amelyet a zenetörténészek neoklasszikus stílusnak neveztek el. Ő maga így írt erről: „A Pulcinellában felfedeztem a múltat. Ez volt a beavatás, amelynek révén összes későbbi művem létrejöhetett. Visszatekintés, természetesen – az első a sok ilyenféle szerelmi kaland között – de egyben tükröt is tartott elém.”

Dmitrij Sosztakovics közeli barátja volt a nagyszerű gordonkaművész, Msztyiszlav Rosztropovics. Neki írta két csellóversenyét, melyek közül az első igen népszerű, gyakran játsszák, a második ritkábban hallható, pedig ugyancsak nagyon értékes darab. Sosztakovics eredetileg hegedűversenynek szánta a művet, David Ojsztrah 60. születésnapja tiszteletére, végül azonban arra az alkalomra egy másik művet komponált. Ez a gordonkaverseny nagyon különbözik az elsőtől. A II. gordonkaverseny ősbemutatóján, 1966. szeptember 25-én Moszkvában a szólót Msztyiszlav Rosztropovics játszotta, a zenekart Jevgenyij Szvetlanov vezényelte. Hangversenyük mostani szólistája, Gustav Rivinius 1965-ben született, az egész világon nagyra becsült német gordonkaművész.

Szergej Prokofjev, a 20. századi orosz zene egyik legnagyobb alkotója 130 évvel ezelőtt született (1891.április 23). Ötéves korában írta első zongoradarabjait, nyolcévesen operát komponált. A szentpétervári konzervatóriumban nem kisebb muzsikusok voltak a mesterei, mint Ljadov és Rimszkij-Korszakov. Mint sok kortársa, ő is külföldre költözött a bolsevik forradalom után, de később visszatért a Szovjetunióba. Ma felcsendülő művét fiatalon, 1917-ben komponálta, egyfajta tanulmánynak szánta, Haydn stílusában, de saját kora harmóniai és hangszerelési módszereinek felhasználásával. A rendkívül frappáns, legjobb értelemben véve szórakoztató mű az előadók számára igen komoly, de hálás feladatot jelent.” (részletek Fenyő Gábor ismertetőjéből)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetősége úgy döntött, hogy 2021. június 30-ig nem nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

A hangverseny közvetítése a youtube csatornán.