Michael Chabon: Fenegyerekek (21. Század Kiadó)

A legendás regény, melyből Pokoli hétvége címmel film is készült megkerülhetetlen Chabon életművében.

Olyan, akár egy hallucinogén utazás, gyorsan pergő, színes jelenetek kavalkádja, amelyek közt éppúgy akad komikus, mint drámai. A kötet eredeti címe Wonder Boys, mely azokat a csodafiúkat, vagyis fenegyerekeket mutatja be, akik igazi írói reménységnek vagy éppen reménytelenségnek számítanak. Ők az irodalmi szakma éjfélkórtól, egyéb gondoktól, mániáktól kergetett, netán túláradó tehetségtől gyötört felkentjei.

Grady Tripp professzor is egy olyan regényíró, aki igazi csodagyereknek számított annak idején, így kaphatott remek katedrát a Pittsburghi egyetemen, nagy előlegeket a kiadójától, és újra és újra bizalmat Terry Crabtree-től, a szerkesztőjétől. Crabtree-vel való barátsága olyan szoros, mintha házasságban élne vele, bár nem tudni, hogy a viszony valódi érzelmekre épül, vagy éppen a szürreális csínytevések és kommunális tudatmódosítások adják a habarcsát. Az ifjúság lelkiállapotában ragadt Grady tehát olyan szenvedéllyel végzi az önpusztítást, mint egyetemista korában, és nem veszi észre, hogy elszállt felette az idő, sőt a regénye felett is, melyre immár hét éve vár a kiadója és a szerkesztője, de csak nem akar elkészülni, hiába tart már a 2604. oldalnál. Az éppen a harmadik házassága lerombolásán tevékenykedő Grady akkor sem kapcsol, hogy ideje lenne felelősséget is társítani egyre gyűlő ősz hajszálaihoz, amikor kiderül, hogy a szeretője, Sara terhes. A felesége, Emily pedig elhagyta. Rendíthetetlen nyugalommal sodorja az újabb és újabb spanglikat, és találja ki az újabb és újabb hazugságokat, míg a végén már azt sem tudja, mi a valóság, mi a saját képzeletének a szüleménye. Vajon lehetséges, hogy Crabtree csodaszép, sudár, magassarkúban tipegő partnere egy férfi? Kutyatámadás ellen vajon egy gyöngyháznyelű kis pisztoly a leghatásosabb? A Mr. Grossman elnevezés milyen rémisztő háziállat neve lehet? Elképzelhető, hogy egy tuba árnyékként kövesse az embert? Miért kell egy giccses női köntöst viselnie íráshoz Gradynek? Létezik az, hogy a több mint kétezer oldalas regény, mely az egész Wonder család életét bemutatja, egy igazi csodamű lesz? Vajon miért rajong annyira a női színészekért Jimmy Leer, a tehetséges írójelölt, és hogy kerül Marylin Monroe esküvői kabátkája a hátizsákjába? Elrabolhatják az embert a saját szülei? És végül hogyan válhat hajóvá az irodalom?

A szürreális jelenetek megállás nélkül sorjáznak az olvasó képzelethártyáján, miközben együtt tágul vagy zsugorodik tudatunk Grady Tripp professzoréval, akinek az élete, látszólag egy önmaga elől való menekülés, és sosem tudni, ki fog nyerni ebben az őrült hajszában.

De hogy a végén képes lesz-e felnőni, vagy élesen kitisztítani a valóságot a marihuána ködéből, szinte már nem is lényeges a regényt olvasva. Hiszen Chabon stílusa fergetegesen szatirikus és megrázó, szívszaggatóan komikus, fantáziája féktelensége ezúttal is ezer mondatpetárdát és dialógus-tűzijátékot vet a tudatunk egén, és mi csak ámulva figyeljük a színes jelenetgazdagságot, a sziporkázó szöveget, és a sokszor képregényszerűen túlzó figurák esetlenségét és végtelen szerethetőségét. Míg a végére rájövünk, hogy nem kell wonder womannek, wonder mannek lennünk, elég, ha „csak” emberek vagyunk. Vagyis a legjobb, ha olyan emberek vagyunk, akik képesek önmaguk lenni. És ha ki tudunk végre lépni a saját létezésünk függönyei mögül.

Fülszöveg

Grady Tripp professzor élete nem fenékig tejföl: egy közepes színvonalú főiskolán tanít kreatív írást közepes színvonalú diákoknak, a saját következő könyvén viszont hét éve és kétezer oldal óta dolgozik, de még nem látja a végét. Ráadásul övön aluli és felüli csapások sorozzák: a különc, meleg irodalmi ügynöke a városba érkezik egy transzvesztitával; a felesége elhagyja; a szeretője terhes lesz; a legtehetségesebb tanítványa az öngyilkossággal kacérkodik; meghal egy kutya, egy kígyó és szinte minden remény. A Kavalier és Clay bámulatos kalandjai című Pulitzer-díjas alkotás szerzőjének regénye olyan, akár egy hallucinogén utazás, gyorsan pergő, színes jelenetek kavalkádja, amelyek közt éppúgy akad komikus, mint drámai, és épp a megfelelő arányban. A könyvből mozifilm készült Michael Douglas, Frances McDormand és Robert Downey Jr. főszereplésével.

21. Század Kiadó. Fordította: Pék Zoltán, eredeti megjelenés: 1995, Wonder Boys

Michael Chabon Pulitzer, Nebula és Hugo-díjas, az egyik legnagyobb élő amerikai regényíró. Washington D.C.-ben született 1963-ban, és Pittsburghben járt egyetemre. New Yorkban él, négy gyerek édesapja, házastársa Ayelet Waldman író. Könyvei a 21. Század Kiadónál: Ragyog a hold (2017), Kavalier és Clay bámulatos kalandjai (2019).