Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Augusztus végéig több mint két tucat előadásra kerül sor a zsámbéki Zichy-kastély és a Romtemplom szabadtéri színpadán.
A Zsámbéki Romtemplom ad otthont az első előadásnak idén a Zsámbéki Nyári Színházban június 6-án egy szál hegedűvel és egy hanggal, felemelő csendekkel és gondolatokkal. Arvo Pärt korunk egyik legzseniálisabb klasszikus zeneszerzője. Nagyívű zeneművei és az azokban elhelyezett csendek egyaránt hátborzongatóak és fölemelőek. Pärt alkotói tevékenységén túl, korunkat jóval meghaladó teológiai és filozófiai értekezésekkel jelentkezik időről időre. Leggyönyörűbb hegedűjátékaiból és gondolataiból Kelemen Barnabás hegedűművész és Vecsei H. Miklós színművész hoznak Zsámbékra egy rendhagyó, ugyanakkor beavató estet. Két különleges művész gondolatai, művészi reflexiói zenében és szóban egy zeneszerző zseni életműve körül, szabadon. Így indul útjára a 2021-es zsámbéki nyári évad.
Idén is első sorban a Zichy-kastély belső udvarán álló színpad lesz az előadások helyszíne, ahol a szellősen, szabad téren berendezett nézőtér többszáz főt be tud fogadni. Folytatódik a #kedvesZsámbék! zenés irodalmi felolvasószínház-sorozata Seres Tamás rendezésében olyan művészekkel, mint, Csákányi Eszter, Csuja Imre, Járai Márk, Bálint András, Udvaros Dorottya, Vecsei H. Miklós, Czutor Zoltán, Hajdu Steve, Hámori Gabi, Szakács Gergő, Kocsis Gergely, Fekete Ernő, Lovasi András, ifj. Csoóri Sándor, Beck Zoli, Máté Gábor, Gálffi László, Szilágyi Tibor, Ruidner Vivien, Rudolf Péter, Ónodi Eszter, Lackfi János, Szirtes Edina Mókus, Pásztor Anna és Samu többek között. A #kedvesZsámbék! is lényegében alternatív ősbemutatók sorozata, de köztük sor kerül egy kötet- és előadáspremierre is: Lackfi János Jóéjtpuszi c. könyvének és előadásának bemutatójára a #kedvesZsámbék! sorozatban Szirtes Edina Mókussal és Vecsei H. Miklóssal.
Több zenés estére kerül sor idén: Dés László Dalok egy zongorával című estjén az zeneszerzői alkotás meghitt folyamatába pillanthatunk be. Csoóri Sándor életművéből mutatnak be koncertszínházi előadást Frimmel Jakab, Kiss Flóra, Mihalik Ábel, Novai Gábor, Vecsei H. Miklós, Ifj. Vidnyánszky Attila segítségével. Befogad és kitaszít a világ címmel érkezik Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje Zsámbékra, ahol Mácsai Pál nem csak mondja, játssza, éli a verseket, hanem énekel és gitározik is. Berecz András ének- és mesemondó és fia, Berecz István táncos Apja-fia című műsorában arról ad számot népzenével, népdallal, mesével és a tánccal, hogy egy mai családban mi marad apáról fiúra, tanítás, magyarázkodás nélkül, a puszta példával. Kollár-Klemencz László két nagyszerű zenésszel, Farkas Róbert hegedűművésszel, a Budapest Bár vezetőjével és Dargay Marcell zongoraművész, a Katona József Színház állandó zeneszerzőjével együtt készítette el Zabolátlan lovaim című produkcióját, ahol különleges hangulatvilágú köntösbe öltöztetnek emblematikus magyar és külföldi dalokat, köztük Kollár saját dalait is.(Egy klip itt »» https://www.youtube.com/watch?v=z1LPF4LiWFc) Gyereknek bátor címmel lép fel Beck Zoli szerzői estjén, ahol saját és mások dalait adja elő „beckzolisan” számtalan változatos hangszerrel. Lackfi Dorottya, Lackfi János és Sinha Róbert közös estjén Húrok és hangszálak címmel Lackfi (János) versek és Lackfi (Dorottya) dalok, megzenésített versek, szóban előadott költemények egyaránt helyet kapnak.
Zsámbékra érkezik júliusban A két pápa Vecsei H. Miklós rendezésében a főszerepekben Lukács Sándorral és Jordán Tamással. A filmként ismertté lett Anthony McCarten darab a két pápa, XVI. Benedek és utódja, Ferenc pápa elképzelt teológiai vitáit mutatja be elmélkedésre késztetve, emberien és olykor humorosan. A Rózsavölgyi Szalon produkciója. Péterfy-Novák Éva: Egyasszony című megrázó őszinteségű könyvéből készült nagysikerű monodrámája Tenki Rékával a főszerepben Paczolay Béla rendezésében tragikus és egyben felemelő példázat egy beteg kislányt nevelő anyáról, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle. Zsámbékhoz a Lackfi család mellett számos művész kötődik, nagy öröm, hogy idén többen lesznek vendégeink. Így érkezik hozzánk a frissen a környékre költözött Szarvas József a Pustol a hó, avagy könnyű neked, Szarvas Józsi… című önálló estjével, amelyben egy hatvanéves férfi egy pillanatra megáll, visszanéz, hogy találkozzon önmagával. Két előadással lesz jelen Fabók Mancsi Bábszínháza, aki délelőtt egy gyerekeknek szóló előadással készül A székely menyecske meg az ördög címmel, este pedig felnőtteknek szóló, bábelőadást hoz Azért a kis bolondságért címmel a színpadra, ahol a virágnyelven elbeszélt, legjobb ízű népi humorral fűszerezett történet fő témája „Ádámságunk” és „Évaságunk”.
Sor kerül két koncertre is:
A Platon Karataev úgy formálja saját képére az elmúlt évek brit és amerikai indie-folkját, hogy az ízig-vérig szerethető és hazai terepen is működik, ösztönzően, inspirálóan. Klip itt. A színpad örömmel ad helyet a Payer Öcsi emlékkoncertnek a zsámbéki zenész, a magyar könnyűzenei élet egyik meghatározó zeneszerzője születésének 80., halálának 10. évfordulóján.
Szintén zsámbéki művészek összefogásából jön létre augusztusban a színpad idei ősbemutatója Szent Imre élete címmel, melynek témája saját keresztünk, saját kísértésünk. „Lányos fiúcska vagy a viking testőrség vezetője. Ki is volt valójában Imre herceg? Mi megtaláltuk benne a férfit, aki tudja mi a szenvedés, aki e szenvedésen keresztül képes volt eljutni a boldogság teljességére. Darabunk filmművészet és mozgásszínház. Utazás, mely a lélek mélységeibe vezet.” (Fejér Máté, rendező)
Az előadásokról bővebb ismertető és jegyek a honlapon és a zsambek oldalon. A műsorváltozás jogát fenntartják! Előadásaik a hatályban lévő rendeleteknek megfelelően kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatók. A védettségi igazolvány személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány bemutatásával együtt érvényes. 18 éven aluliak vagy védettségi igazolvánnyal (16-18 év között) vagy olyan felnőttel kíséretében érkezhetnek, akiknek van védettségi igazolványa. A közönségforgalmi területeken és ott, ahol nem tartható a 1,5 m-es távolság, kötelező a maszk viselése. Kérjük figyeljék a honlapot, ahol az információkat frissítik az aktuális járványügyi szabályozásoknak megfelelően. Információ és jegyrendelés: e-mail, telefon: 30 649 8899; 30 243 6531.