Tájházak Napja június 25-27-én

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatát.

Ezúttal rendhagyó módon, június 25-27-én, a Múzeumok Éjszakájának rendezvényeihez kapcsolódva. A járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy a megszokott tavaszi alkalommal, Szent György napján várják tájházaink az érdeklődőket, de a júniusi hétvége már lehetőséget kínál a személyes találkozásra és a közös ünneplésre. Az eseményhez csatlakozó tájházak országszerte a legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket. Meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutatják be az egyes épületek berendezéseit. Sok helyütt hagyományőrző csoportok lépnek föl a helyszínen, s kézműipari portékák között lehet válogatni, vásárolni, tájjellegű ételek kóstolásával egybekötve. 2021-ben nemcsak az esemény időpontja rendhagyó, hanem a programkínálat is egyedi különlegességekkel szolgál. A Tájházak Napja felvezetéseként a Sóstói Múzeumfalu már június 23-án várja a látogatókat Szent Iván éjjelén kiállításmegnyitóval, tűzgyújtással és tűzugrással.

Az országos eseménysorozat kiemelt helyszíne ezúttal a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely lesz, ahol a programok 2021. június 26-án 14 órakor kezdődnek. A Falumúzeum 1960-tól őrzi és tárja az érdeklődők elé a község gazdag történeti és néprajzi emlékeit. A szervező-alapító Molnár Lajos és Molnár Lajosné szül. Hajdú Margit tanító házaspár elképzelésének megvalósítását a nagytarcsai lakosság egy emberként támogatta, segítette. Az addig féltve őrzött, őseiktől örökölt tárgyakat a létesítendő múzeum számára ajándékozták. Az idős emberek szívesen meséltek, hogy írott formában az utókor számára is ismertté tegyék homályba vesző hagyományaikat, szokásaikat, életformájukat. Ennek köszönhetően több értékes tanulmány, kiadvány, könyv született az alapítók tollából. A Molnár házaspárnak, illetve a 60 éves falumúzeumnak állít emléket a Tájházak Napján nyíló kiállítás. Emellett filmvetítéssel, emléktábla avatással, kiállítóterem átadással és kézműves foglalkozással várják az érdeklődőket, akik a hagyományőrző folklórprogram gazdag kínálatából is választhatnak.

További ízelítő a bekapcsolódó tájházak programkínálatából:

Kiskunmajsán és kistérségében élményfüzérrel várja látogatóit a Konecsni Gyögy Művelődési Központ, Tájház, Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Márton Gyűjteményes Ház Kömpöcön. A színes palettán kiállításmegnyitó, mesemondás, kézműves foglalkozás és gyermekkoncert is megtalálható lesz.

Mezőkövesden a Matyó Népművészeti Egyesület alapításának 30.évfordulóját ünnepli a Tájházak Napján tartandó programjaival, melyben kiállításmegnyitó, látványfőzés, bor- és pálinkakóstoló, sok-sok néptáncegyüttes bemutatója, hagyományőrzők felvonulása, és táncház is szerepel.

Nagyrábén, a Mezőgazdasági hagyományok gyűjteményében idén egy kút-túrát szerveznek, melynek alkalmával a Nagyrábén található kutakhoz kapcsolódó történeteket, legendákat elevenítenek fel egy falubejárás során. A gyűjteménybe azokat is várják, akik a Kelet-Német gyártmányú RS-09-es, vagy Nyugat-Német Lanz Bulldog veterán traktort szeretnének kipróbálni.

Az Ócsai Tájházban életre kelnek a gazdák és a gazdasszonyok mindennapi használati tárgyai, mégpedig mesés módon. Hol a Sütőasszony szegényes, földpadló szobájában szól majd a mese szitáról, teknőről, kenyérről, búzáról, dióról; hol pedig a Nagygazda házában mesélnek majd a tarisznyát akasztott, világlátó legényekről és egy Katica nevű okos leányról, akit az anyja a királyhoz szán feleségnek.

A Szelence-porta Tájház Őrtiloson a lakodalmi ételek közül ezúttal a hagyományos cserép sütőben, kemencében sült kuglóf köré szervezi a napot. A lakodalmi kuglóf készítésének fortélyait idős asszonyoktól lehet ellesni. Aki erre kíváncsi, végig kísérheti a készítés folyamatát és természetesen kóstolót is kaphat a kisült kuglófokból. Ezen a napon a környékbeli hagyományőrző csoportok tánccal, dalokkal színesítik a programot.

Gyenesdiáson a József Attila Művelődési Ház és Könyvár Pásztorház dödöllekészítéssel és kóstolóval, kézműves foglalkozással, a Diási Vízimalom Pékmúzeum Festetics Fűszerkert és Herbáriumban gyógynövény bemutatóval várja az érdeklődőket.

Szegeden a Napsugaras Tájházban, valamint a Gombai Tájházban online formában készülnek a Tájházak Napjára. A Napsugaras Tájházban egy műtárgy, a tejes köcsög kerül a középpontba. Mai napig is használjuk, de tudjuk miért rajzoltak rá keresztet? Vagy tej tárolása mellett mire használták még? De megtudhatják az érdeklődők azt is, hogy milyen szegedi hagyományai vannak a tejfogyasztásnak, miket készítettek belőle, milyen hiedelmek kapcsolódnak hozzá. Különféle játékokkal, gasztronómiával, kézműves programokkal várnak mindenkit tehát az online térben.

A gombaiak lakossági szavazás keretében kiválasztanak egy-két különösen kedves vagy fontos kiállított tárgyat a Gombai Tájházból. Ezek után ezekről a tárgyakról interjút készítenek az adományozóval vagy olyan települési lakossal, aki el tudja mesélni a kiállított tárgy hiteles történetét, eredetét, a hozzá kötődő hagyományokat, a régi életformában, a paraszti kultúrában elfoglalt szerepét. Ebből az interjúból, valamint a tájházi kiállítás képi anyagából egy videót vágnak össze, amelyet június 26-án feltöltenek a Gombai Tájház facebook-oldalára.

A teljes programkínálatról a Tájházszövetség oldalán  és a Tájházszövetség Facebook-oldalán. lehet tájékozódni.

Hirdetés