Radics Gigi a Budapest Jazz Clubban

2021. augusztus 18. 20.30

Radics Gigi Fonogram díjas magyar énekesnő, akinek a Megasztárban való szereplését követően karrierje nemzetközi szinten is szárnyra kapott. Egy arany-, és két platinalemezzel büszkélkedhet. Michael Jackson producere, Quincy Jones is felfigyelt tehetségére, és a világ öt legjobb hangja közé sorolta az énekesőt, aki Daydream listavezető dalát Los Angelesben énekelhette fel. Az RnB, Soul, Neo Soul, Pop és Jazz műfajokban is otthonosan mozgó énekesnő több ízben szerepelt már nagy sikerrel a Budapest Jazz Clubban. Ezen az estén egy fiatal, ám annál tehetségesebb gitáros meghívásának tesz eleget.

Varga Balázs 2016-ban az Év Fiatal Jazz Zenésze, míg 2020-ban Ablakos Lakatos Dezső Előadóművészi díjban részesült, majd ugyanebben az évben a Müpa Budapest által szervezett zeneszerzői verseny első helyezettje lett. Saját zenekarában a fiatal generáció tehetségeivel kvintettben játszik, emellett elismert, nagyformátumú hazai művészek és zenekarok felkérésének is gyakran eleget tesz. A világklasszis gitárikonok mellet példaképének édesapját tekinti.

Radics Gig with Varga Balázs quintet

 Gigi Radics – ének

 Tomi Ludányi – szaxofon

 Varga Balázs – gitár

 Egri János Jr. – zongora

 Geza Jonas – basszusgitár

 Józsi Baki – dob