Körül-belül

Kiállítás Farkas Beáta tárgyaiból a Budapesti Művelődési Központban október 19-26-ig.

Farkas Beáta 2019 decemberében a Budapesti Művelődési Központ amatőröknek kiírt iparművészeti pályázatán egy kiállítási lehetőséget nyert. Ezt a rendezvényt többször is el kellett halasztani - így az eltelt idő elég volt az ötvös szakképesítés megszerzéséhez. A kiállításon az elmúlt közel két év tárgyaiból láthatnak válogatást az érdeklődők.

„Szeretek kísérletezni. Sokszor alakul más, mint amit előre elgondolok – de ez akár az egész életemre is jellemző. Sohasem az - vagy legalábbis nem akkor - sikerült, amit elterveztem. Friss tanári diplomával a Pannónia filmstúdióban kezdtem rajzolni és hátteret festeni; egy illusztrátori pályázat eredményeképpen a verseim kerültek be az Aranysityak antológiába; a baráti felkérésre készült könyvborítóm Tamás-díjat nyert, mikor a festést már végképp eleresztettem.
Ékszereket készítek. Leginkább fémből - többnyire gyűrűket. Az foglalkoztat, hogy olyan rétegeket hozzak létre (tudatosan vagy az alkotási folyamatra való ráhagyatkozással), amelyek többféle értelmezési síkot tesznek lehetővé. Szeretem a látványos, nagyméretű gyűrűket. Fontos, hogy hordhatóak legyenek az ékszereim, miközben kell hozzájuk némi bevállalós attitűd.”

Budapesti Művelődési Központ, 1119 Budapest, Etele út 55.
Nyitva tartás: hétköznap 9-19 óráig
szombaton: 13-18 óráig