Magyar diákok az unió egyik legbefolyásosabb digitális innovációs egyetemi képzésén

Az EIT Digital október 15-én nagyszabású virtuális tanévnyitó eseményt tartott.

A nyitó beszédet Bódis József professzor felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára tartotta. Az Európai Unió egyik vezető, digitális innovációkra összpontosító intézete, az EIT Digital, azaz az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Digitális Tudásközpontja október 15-én nagyszabású virtuális eseményre hívta össze 300 új hallgatóját. A diákok a szervezet 2 éves mesterképzésén vesznek részt, ahol olyan technológiai ismereteket szerezhetnek, melyek segítik őket, hogy a későbbiekben innovatív vállalkozókká, cégvezetőkké válhassanak. Az esemény annak az útnak a kezdete, melynek során a tehetséges fiatalok megismerkedhetnek és beilleszkedhetnek Európa legnagyobb digitális innovációs ökoszisztémájába, és az EIT Digital segítségével Európa jövőbeli vezető innovátoraiként egy erősebb digitalizált európai közösséget építhetnek.

Az EIT Digital Master School Kick Off esemény az új tanév kezdetét jelenti. Az új diákok ezen a virtuális tanévnyitón találkozhattak a korábban végzett diákokkal, és megismerkedhettek az EIT Digital Master School mind a hét programjának résztvevőivel is. Ez az esemény adott alkalmat arra is, hogy a szervezet “gólyái” először találkozzanak a gyakorlatban is az EIT Digital innovációs és vállalkozói oktatási programjaival.

Dr. Bódis József professzor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára nyitó beszédében hangsúlyozta: “A digitális transzformáció egy olyan átfogó társadalmi változás, amely még több lehetőséget teremt a gazdaság fejlesztésére és további előre lépésre ösztönözi a munkaerőpiacot is.” Az államtitkár hozzátette „az EIT Digital Master School segíti diákjait abban, hogy az itt megszerzett tudással olyan szakemberekké válhassanak, akik később kulcsszerepet játszhatnak az innovációs munkában, amely számos területen hozzájárulhat az emberek életminőségének javuláshoz.”

(a mellékelt fotón az EIT Digital Master School virtuális tanévnyitóját követő diákok a Twentei Egyetemen)

Az EIT Digital Master School 18 kimagasló műszaki egyetemből álló európai hálózatán keresztül valósítja meg oktatási programját. Mindennek kulcseleme, hogy a diákok megtanulják, miként kell vállalkozóként gondolkodni és cselekedni. Az EIT Digital oktatási igazgatója, Roberto Pietro szerint az EIT Digital Master School egy kivételes kezdeményezés. Elmondta: „Tökéletesen beillesztjük az innovációs és vállalkozói oktatásunkat a technológiai tananyagba. Diákjaink valós, gyakorlatias kihívásokat oldanak meg és olyan létező problémákkal foglalkoznak, melyeket üzleti és ipari partnereink gyakorlatából merítünk. Ez minden más tanulmányi programtól eltér.”

Az EIT Digitalnál végzett diákokkal szemben elvárás, hogy megszerzett tudásukkal hozzájáruljanak a társadalom számára fontos közösségi értékekhez is. „Megtanultuk, hogy mi kell egy erős digitális Európa újjáépítéshez, de mi ezt európai módon fogjuk végrehajtani, beépítve a digitális transzformációba az európai értékeket. A legfontosabb ezek közül, hogy a digitális technológiának mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie, egyenlő esélyeket és biztonságos digitális világot kell teremtenünk” – hangsúlyozta az EIT Digital ügyvezető igazgatója, Willem Jonker a diákokhoz intézet beszédében. Hozzátette: „Számítunk rátok, hogy hozzájáruljatok egy igazságos, befogadó és fenntartható digitális Európához.”

Az EIT Digital Master School a legjobb műszaki területen tanuló diákokat keresi, akik a program során lehetőséget kapnak, hogy a legmodernebb tudást és üzleti ismereteket szerezzék meg, amely garanciát jelenthet arra, hogy Európa vezető szerepe erősödjön a digitális gazdaság globális világában.

Az egyik legaktívabb EIT Digital partner egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Az intézmény rektora, Dr. Borhy László beszédében kiemelte, hogy az EIT Digital Master School végzősei kiemelkedő karrierlehetőségek elé is néznek. „A végzősök 95%-a hat hónapon belül elhelyezkedik és 93%-uk a tanult pályáján marad. Ez egy megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka az EIT Digital Master program hatékonyságának és minőségének” – foglalta össze.

A 2 éves masters program sikeres elvégzése után minden diák két diplomát kap két különböző egyetemről és egy bizonyítványt az Európai Innovációs és Technológiai Intézettől (EIT).

Hirdetés