Koniorczyk Borbála - Merker Dávid: Hosszúlépés Budapesten – séták, titkok, történetek

Négy séta és számtalan meghökkentő történet Budapest színes-szagos oldaláról városi felfedezőknek és fotelkalandoroknak.

A hosszúlépés.járunk? alapítóinak új könyve. Járd be velük a várost, úgy, ahogy eddig még sosem! Tudjuk, hol lakott itt Vörösmarty Mihály. És Littmann Pepi, az ortodox zsidó férfiimitátor, a pesti orfeumok sztárja. És hogy kik faragták Budapestet márványból és koszlott Trabant-ülésből. Kik voltak a szerencselovagok, hivatásos bajkeverők, hazafiaskodó zsidók és sóletzabáló fajvédők, a megalomániások, a minden rendszerhez ügyesen simulók, a házat a lakók kényelme elé helyező Bauhaus-hívek és a stukkóleverős IKV-szakik, akik megformálták a budapesti utcákat és azok látszólag értelmetlen kiszélesedéseit, az értéktelen homlokzatok mögé dugott értékes házakat, a budai villák és a pesti kapualjak párhuzamos világait. 8 éve sétálunk hivatásból Budapesten, a városban, amit a legjobban szeretünk. Első könyvünk, a Hosszúlépés Budapesten négy, fotelből és valóságban is bejárható sétával vezet keresztül a fővároson, hogy megismertessük azokat a tarkabarka, nagyon vidám vagy nagyon szomorú, cigaretta-, vágott liba, parfüm és pincedoh, de legfőképp összetéveszthetetlenül Budapest-szagú sztorikat és (anti)hősöket, amelyektől Budapest az, ami.

    „1956. június 7-én, csütörtökön a szokatlanul nagy nyári hőségben megélénkült a pasaréti Orsó utca forgalma. A legtöbben az 5-ös autóbusszal érkeztek, de sokan gördültek be hivatalos autóval is. Mind tudták, hogy az esemény, ahova igyekeznek, több egy szimpla születésnapi ünnepségnél. A 43-as számú ház kapujában megálltak, mielőtt beléptek volna, így a villákkal ekkor még gyéren beépített utcában könnyen lefotózhatták őket azok az állami lesifotósok, akik bulvárlapok helyett a belügyi nyilvántartásnak szánták képeiket. Látványos kiállás volt ez a hatvanadik születésnapját ünneplő egykori miniszterelnök, a közéleti karanténba zárt Nagy Imre mellett, aki otthonában adott kisebb ünnepséget legközelebbi híveinek. Bár senki sem gasztronómiai élményekre vágyott, a vendéglátók kitettek magukért: a kor legdivatosabb büféjéből, a Mézes Mackóból hozattak szendvicseket, Stefánia vagdaltat és minyonokat, mindehhez a szocialista szeszipar olyan remekeit szolgálták fel, mint a Mecseki Itóka vagy a Lánchíd Brandy.” (Idézet a könyvből)

Koniorczyk Borbála és Merker Dávid. Mi a közös bennük? Közös élet, közös kislány, Vilma, közös cég, a népszerű városi sétaszervező hosszúlépés.járunk? Mindkettejüket az urbanisztika, a szociológia érdekelte, ezt tanulták belföldön és külföldön, és kamatoztatták itthon, egyetemi katedrától az önkormányzati szféráig. Együtt alapítottak városi sétaszervező céget 2013-ban. A hosszúlépés.járunk? közel nyolcezer sétájából több százat vezettek már. Rendszeresen írnak, nyilatkoznak, szakértenek a főváros múltjáról, jelenéről, híres nőiről. A „város a vérükben van”: első közös könyvük, a Hosszúlépés Budapesten oldalairól visszaköszön a közös évek tapasztalata és tudása, és rajongásuk közös tárgya, Budapest színes-szagos világa.

     „Mára Újlipótváros Budapest egyik legdivatosabb városrésze, büszkén folytatva a második világháború idején félbetört polgári zsidó hagyományokat. Ahol egykor Moszkvát fogták titokban, ma a Klubrádiót próbálják behívni internetes rádiójukon. Itt a legnagyobb az egy főre jutó kézműves pékségek és újhullámos kávézók aránya, és itt éri el legjobb eredményeit a nyugatos ellenzék – pont úgy, ahogy a harmincas években.”

    „Ami Kubának Che Guevara, az Újlipótvárosnak Radnóti Miklós.” (Idézetek a könyvből)

Mi az a hosszúlépés.járunk?

A Hosszúlépést azért hoztuk létre, hogy megmutassuk Budapest ezernyi arcát, illatát, történetét és titkát, hogy közösséget formáljunk a főváros szerelmeseiből, és igazi élménnyel gazdagítsuk azokat, akik velünk tartanak egy sétára. Mindig találunk új dolgokat, miközben a régit újra felfedezzük: a séták és a kutatómunka során rendre rátalálunk új részletekre és összefüggésekre. Egyre közelebb kerülünk ahhoz, ami eddig körülvett minket, miközben akár turistaként is tudjuk élvezni a város szépségeit, rejtett kincseit. Amikor ráérősen sétálunk, minden új és izgalmas: szeretünk kiszakadni a hétköznapi rohanásból, kiszállni az autóból, leszállni a buszról, feljönni a metróból és látni a házakat, az embereket, a formákat és az érzéseket. Szeretjük koptatni a járdát, elhagyni a járt utat a járatlanért, és tekintetünket a lábunk helyett a magasba emelni. Szeretjük az eklektikus városképet, és azt, ahogyan a megelevenedik a történelem: a séták során halljuk, miről mesélnek a házfalak, és megismerjük a város kevésbé ismert vagy épp elfeledett részeit. Szeretünk másokkal közösen lelkesedni ezért a városért. Budapest. Együtt jó.

    „Könyvünk, a Hosszúlépés Budapesten ötlete 2020 telén, egy bezárt városban született, ahol alig lehetett embert látni az utcán, és hétvégente leginkább csak az ételfutárok robogtak végig a körutakon.”

    „Ez a kötet négy olyan útvonalat tartalmaz, amelyek jóval hosszabbak, mint egy szervezett tematikus séta. Tovább tartanak, mélyebbre ásnak, és más a ritmusuk is. Érdemes rájuk időt szánni: akár ráérős olvasás formájában, akár egyénileg végigjárva a bemutatott útvonalakat.” (Idézetek a könyvből)

Koniorczyk Borbála: A hosszúlépés.járunk? társalapítója és ügyvezetője. Urbanista, aki 2013 óta nap mint nap azon dolgozik, hogy Budapest titkai feltáruljanak a sétáinkon. A Wonder Woman kezdeményezés elindítója, mely során azon dolgoztak, hogy minél több ismert, jelentős kulturális, tudományos vagy közéleti szereppel bíró nőnek legyen szobra a fővárosban. Ezt követően a Hosszúlépés Facebook-oldalán követőikkel megszavaztatták, kiket látnának szívesen, majd 2020 nőnapján kiderült, nem csak a levegőbe beszéltek, amikor azt mondták „Több női szobrot a közterekre!” Kolodko Mihály ugyanis megalkotta Szenes Hanna miniszobrát, amelyet a róla elnevezett hetedik kerületi parkban állítottak ki.

    „Ami ma az életünk, az lesz a jövő történelme.”

Merker Dávid: A hosszúlépés.járunk? társalapítója, aki kifogyhatatlanul ontja magából az ötleteket. Mindenből lehet séta, minden jó valamire, és ha nem, akkor nézzük meg alulról is. Kevesen ragaszkodnak annyira Budapesthez, és értik annyira ennek a városnak a lelkét, mint Dávid. Bármelyik városrészben otthon van, és minden érdektelennek tűnő macskakőről van egy története. Egy személyt visz kedvtelésből sétálni, a kislányát, Vilmát, aki hároméves korára már pontosan tudta, hogy melyik híd melyik. Borbála és Dávid is urbanisztikát tanult Angliában.

Koniorczyk Borbála - Merker Dávid: Hosszúlépés Budapesten – séták, titkok, történetek

Megjelenés: december 3.

21. Század Kiadó

Hirdetés