„Forradalmi etűdök” - Bősze Ádám zenetörténeti előadássorozata

December 13-án Cziffra Györgyről mesél a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban a Cziffra100-on.

A népszerű zenetörténész-műsorvezető változatos tematikával készíti egyszemélyes előadásait, amelyek tartalmát az előadó nagy tudása, anekdotái, a zenetörténet különlegességei adják, ízét pedig Bősze Ádám fanyar, önironikus humora és közvetlen előadói stílusa. Az első budapesti premierre a Cziffra Fesztiválon került sor 2019-ben, már akkor is nagy sikerrel. A Cziffra György-emlékévre a zenetörténész Forradalmi-etűdök címmel összeállított egy új zenetörténeti sorozatot, amelyben Cziffra Györggyel együtt olyan művészeket, alkotókat mutat be, akik valami forradalmit tettek a zenei életben. Így az előző előadásokon Liszt, Rachmaninov, Toscanini, Callas, Horowitz, december 13-án pedig Cziffra György kerül a feledhetetlen este fókuszába, majd Paganinivel zárul a sorozat január 10-én.

„Ahhoz ugyanis, hogy a cirkuszban minden este a legjobb formámat hozzam, otthon napi négy-öt órát kellett gyakorolnom. Az én számom ugyan csak fél óráig tartott, de mivel én voltam a fő attrakció, a program végére tartogattak. És ez túl fárasztónak bizonyult. Így esett meg, hogy öt és fél évesen megismertem a sztárlét árnyoldalát: a túlterheltséget.” (Részlet Cziffra György: Ágyúk és virágok című önéletrajzi kötetből)

Szükséges-e a forradalom a zenében? Szükséges-e ledönteni a falakat, átlépni a határokat ahhoz, hogy maradandót hozzunk létre? Nos, ahelyett, hogy zeneesztétikai sorozatot indítanánk, az egyes találkozások alkalmával Bősze Ádám inkább annak jár utána, hogy a kortárs hangversenykritika szerint mennyire volt forradalmár előadóművész Paganini, Liszt, Rachmaninov, Toscanini, Callas, Horowitz vagy Cziffra? És ha igen (eláruljuk, ez a helyes válasz), akkor miben rejlett mindent elsöprő lendületük, játékuk, művészetük újdonságereje? Hogy fogadta ezt az adott kor, és hogy látjuk most mi egy másik évezredben? Többek között ezekre a kérdésekre keresi választ Bősze Ádám legújabb szórakoztató zenetörténeti sorozatában.

Forradalmi etűdök – Bősze Ádám előadássorozata

   December 13. (19:30) Cziffra György

   Január 10. (19:30) Paganini

korábban Liszt Ferenc, Sergei Rachmaninov, Arturo Toscanini, Maria Callas, Vladimir Horowitz.

Cziffra György világhírű magyar zongoraművész születésének 100. évfordulóját Magyarország hivatalos Emlékév keretei között ünnepli, valamint az UNESCO nemzetközi szervezete is felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. A Cziffra György-emlékév programjai Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével egyedülálló szakmai összefogás keretei között valósulnak meg itthon és külföldön, számos hazai és külföldi partner áll társszervezőként az események mellett. Az emlékév a Miniszterelnökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően valósul meg a Bethlen Gábor Alapkezelő segítségével. A Cziffra100 eseményeiről, koncertjeiről a weboldalon tájékozódhatnak.